Egy ideje már nem írtam, ennek oka többek között az, hogy megbetegedett szegény laptopom, de igyekszem mindent pótolni. Zajlottak az események. A legnagyobb előrelépés a betegségem felkutatásában történt. Ez a csodálatos budapesti doktorbácsi keres-kutat, és ezúttal remélem talál is. Már mindenféle vizsgálaton túl vagyok: volt vérvétel, röntgen, esemény holter, de eddig mindegyik "csak" a sinus tachicardiát igazolta vissza. Ma voltam nála, és előjegyeztet elektrofiziológiai vizsgálatra. Esszerint egy katétert vezetnek a szívembe nyaki verőéren (vagy combon) keresztül és mesterségesen előidézik a rohamokat. Egy éjszakát benn kell töltenem ezután. Meg kell mondjam, iszonyúan be vagyok .ojva, de végigcsinálom. Muszáj. Most kiderülhet a baj, vagy ha nem derül ki semmi, akkor végre megnyugodhatok, hogy komoly baj nincsen, és szedem tovább ezt a gyógyszert, amit kaptam és sokat segít is. Csütörtökön telefonálok az időpontért. Addig valahonnan beszerzek egy angyalkát, aki majd eljön velem és vigyáz rám. Nem vagyok amúgy egy parás ember ilyen téren, de most irgalmatlanul rezeg a hátsóm.

Közben talpalunk a suliban-oviban is. Bencével sajnos sok a gond. Van egy kisfiú, aki éli mindennapjait a saját törvényei szerint, és önbíráskodik is (komplett ítélethozó és -végrehajtó intézmény is egyben őmaga), szóval ő kipécézte a fiamat, zrikálja, aki persze nem hagyja magát (miért hagyná, hisz így neveltük), és vissza"csap". Természetesen a büntetés neki is jár. Csak az a baj, hogy minden egyes ilyen alkalommal a szívem szakad meg érte és miatta, hiszen én tudom, ő nem rossz gyerek - sőt hihetetlenül empatikus, csak hatalmas igazságérzettel. Amiért kőkeményen harcol is. Abban bízom, hogy van annyi esze, hogy a kisebb pofonokból is von le annyi konzekvenciát, ami által megtanulja kezelni az ilyen helyzeteket, nem kell hozzá nagyokat csalódnia. Én igyekszem neki segíteni, de nem tudom, hogy elég vagyok-e én ehhez. Szerencsére bízik bennem és fontos neki, hogy mit gondolok, de nem mindig fogadja meg a tanácsomat. Igyekszem jól helytállni mellette mint anya. Remélem, együttes erővel megoldjuk ezt a problémát, és átvészeljük ezt az időszakot.

Dorkám egy hónapja jár oviba, de már lovagja van. Egy hatalmas barna szemű, nagyon kedves kisfiú. Ma reggel is meglátott bennünket érkezni, rögtön szaladt, hogy felakasztotta a lányom jelét, és várta, míg öltözött, hogy együtt menjenek be játszani. Valamit tudhat a lányom, ha ilyen rövid idő alatt elrabolta egy sármos kispasi szívét. Közben már mindenféle katica mintájú/formájú dolgot beszereztünk, hiszen az ovis jel miatt imádjuk a pöttyös bogárkákat. Van már fa katicánk, rózsaszín hajgumink, jelmezünk, bugyink, pizsink, és folyamatosan bővítjük a repertoárt :D

Milikém közben tanul beszélni. Édes, ahogy szólítja a bátyját. A Bebi megszólítás tetszett neki a legjobban, amit következetesen csak úgy mond: Bééééééééébiiiiii! Annyira imádom őket.