Holnap megkezdődik... Bizony eltelt az utolsó nap, amit így, a három édes gyermekemmel együtt tölthettünk. Épp emiatt úgy döntöttem, lazázunk egész nap. Kihúztam az ágyat a nappaliban, benyomtam egy nagyon mulatságos mesét, és szépen egymás mellé kuporodtunk. Hihetetlen jó érzés volt, hogy egyszerre tudtam ölelni az összes gyerkőcömet. Persze azért a nagy mesenézést itt-ott egy kis vihánccal megszakítottuk, amit annyira egyikőnk sem bánt. Beni egy alkalommal szorosan hozzám bújt, kezével, lábával is ölelt, majd szólt a húgának:
- Dorka, gyere, öleld már át anyát, holnaptól nem leszünk már neki! - és rámtekintve odabiggyesztette:
- Ha nagyon hiányzom, nézheted a motoros fényképemet anya, jó??? - hát igen, ennyi marad napközben, a motoros fénykép. De cserébe okosodik, ügyesedik az én elsőszülöttem.
Jaj Istenem, mennyire izgulok! Rettentően. Ők meg a világ leghatalmasabb nyugalmával játszottak, színeztek, autóztak, paciztak, és talán valóban nem is értik még, hogy holnap életüknek egy nagyon meghatározó napja fog következni. Hát nagyon kíváncsi leszek. Mindenképpen igyekszem majd idebiggyeszteni a holnapi nap tapasztalatait, hiszen erre is emlékezni akarok majd. Hogy mit éreztek, hogyan élték meg, hogy én mit éreztem...
Ma délelőtt elvégeztem az utolsó simításokat az óvodai és iskolai holmikon. Bepakoltam a táskát az előírt lista szerint, a duci gyufásdobozból eszkábált tárolót kidíszítettem - természetesen autós csomagolópapírral és állatkás matricákkal (minden "fiók" más állatkát kapott - jah, kettőt sikerült fejtetőn odaépítenem, miután fordítva ragasztottam oda a dobozt :))))), kifaragtam az összes ceruzát (újra - biztos ami ziher alapon), a többi - szerdán nem szükséges- cuccot beleraktuk Benivel az íróasztal üresen tátongó és csak erre váró fiókjába.
Dorinak is mostmár teljesen összeraktuk a zsákot, belekerült minden végre, a tornazsákot is elkészítettük, úgyhogy minden és mindenki startra kész. Anyuka izgul, gyerekek kevésbé. Nagyfiú üzletel, anyuka hagyja zsarolni magát, és visszazsarol. Ugyanis: megkérdezte Beni, hogy ha sok pirospontot hoz, elviszem moziba? Naná!!! Minden héten?? Áááááá, havonta. Tehát megbeszéltük, hogy ha nagyon okos lesz, odafigyel, teljesít, akkor minden hónapban csurran-cseppen valami közös program (sorolta: egyszer mozi, egyszer meki, egyszer palacsintázó, aztán elölről... ) Aztán odabiggyesztette, hogy majd vigyem el diszkóba. Az én szemeimnek csak kikerekedni volt ideje (hangsúlyozom, itt még kaptam levegőt), mert az én férjem tromfolt: TE fiam, nem velem jössz diszkóba? - Dehogy apa, veled csajozni megyek!!!- hát ehhez mit fűzzek hozzá??? :D A lényeg, hogy startra készen vagyunk az ovira és a sulira.
Viszont azért nem minden felhőtlen, mert Miluskám megbetegedett. Valami ok folytán magas láza lett délutánra, annyira, hogy mellémbújt, és azonmód elaludt a karomban az ülőgarnitúrán. Előtte is, utána is csak ücsörgött az ölemben, mellettem, csak úgy volt jó. Nem játszott, nem evett, nem szólt. Csak ült és bújt. Mintha belőlem jönne a gyógyító energia. Azért azt be kell vallanom, hogy egyáltalán nem volt ellenemre ez a szoros és hosszas összebújás, sőt, imádtam, és ezt bármikor el bírnám viselni, csak ne ilyen áron!!! Bárcsak ne lenne beteg. Most estére a sziruptól kicsit jobban lett, fürdés után még kapott kúpot, de mikor bementem hozzá, ránéztem, éreztem, hogy melegszik megint. Nem tudom mi lesz éjjel. Alighanem magam mellé veszem. Az előző éjszakám is pokoli volt a szivem miatt (éjfélig nem tudtam elaludni, aztán 1:40-kor megint ébren voltam), és szerintem a mai sem lesz sokkal jobb, de ezt kevésbé bánom. Sőt, most én akarok éber lenni. Vigyáznom kell rá. Ő egyébként végtelenül igényli is a társaságot, bárhol, bármikor - vagy mindenhol mindenkor??? Na szóval, bízom benne, hogy holnapra ezt a betegséget elviszik az álommanók és újra az én játékos, felhőtlenül vidám kisfiam lesz. Gyógyulj picim!!!
Mostanában folyamatosan rácsodálkozom az én végtelenül okos gyermekeimre. Pár eset:
Barátainkkal elmentünk egy balaton-parti üdülőbe pancsikolni egyet. Az üdülő csodálatos, olyan parkkal , fákkal, hogy mókus szaladgált tőlünk nem messze. A gyerekek - kíváncsiságuknak és játékosságuknak hódolva - letéptek pár falevelet. Benivel elbeszélgettünk, megkértem, lehetőleg ne tegye, mert az fáj a fának. Másnap nyugtáznom kellett, hogy megfogant a monológom Beni agyában, mert ugyan letépte a fa levelét hazafele jövet, de szembefordult vele, és tágra nyílt szemekkel bocsánatot kért a fától. :D
Dorina imád beszélgetni, csacsogni, és hihetetlenül fogékony mindenre. Három éves létére hatalmas szókinccsel rendelkezik, nagyon választékosan beszél. Ma reggel fésültem a haját. Ez nem tartozik Dorus kedvenc műveletei közé, így az első copf készítésénél meg is jegyezte:
- Anya, olyan meredeken fésülsz, hogy csak na!!!
Anyukámnál van egy édes, nagyon szelíd kiscica, akit Dorka imád. Leültek anyukámmal egymás mellé az udvaron, Dorka a kis székére, majd maga mellé mutatva közölte anyukámmal:
- Mama, hívd a cicát ide erre a szent helyre!!!!
Régebbi eset:
Dorka átjött hozzám, és panaszkodott, hogy Bence nem köti rá a kiskutyájára a "pórázt". Mondtam neki:
- Menj vissza, és kérd meg szépen, akkor biztos, hogy megcsinálja! - ő egy odadobott "jó, anya" után visszament Beni szobájába, és hallom, mondja:
- Bence, azt mondta anya, rakd rá, vagy pofon lesz!!!
Reggeli elmaradhatatlan program, hogy a nagy ágyban összebújok a gyerkőcökkel. Dorina, érezvén, hogy azért nem teljes a család, kérte, hívjuk fel apát. Tárcsáztam, majd odaadtam a telefont. Dorka mondja:
- Szia Apa! ... Nem a Bence vagyok te, hanem a te hercegnőd!!!
Olyan régen írtam már, hogy nem is tudom, hol kezdjem. Nagyon mozgalmas időszak van mögöttünk. Augusztus elején a két nagyobb gyermekemet elvitték anyósomék nyaralni Zánkára egy hétre. Ezt a hetet arra használtam ki, hogy beszerezzek mindent a sulihoz, ovihoz. Mire hazajöttek a gyerkőcök, az iskolatáska bepakolva várta Benit, és az oviszsákot is megterveztük és megvarrtuk férjem mamájával. Mindent beleraktam, összekészítettem, így volt meglepetés. Isitáskából sikerült azt beszereznem, amelyiket Beni kinézte magának. Nem volt egyszerű. Korán oda akartam érni az áruházba, mikor más még csak a szemét nyitogatja, ami sikerült is, csak a kocsiból nem tudtam kiszállni. Ugyanis úgy döntött a természet, hogy leszakad az ég. Hatalmas zuhéban rohantam be az áruházba, és térdig vizes nadrágban vásároltam meg a még hiányzó dolgokat. A lényeg azért, hogy minden meglett.
Az oviszsákhoz is sikerült nagyon olcsón nagyon jó anyagot szereznem. Dorinának katica lesz az ovis jele, így az anyag is ehhez illő. Úgy szabtam ki, hogy a két zseben a két piros, pöttyös bogárka figyel :D Jaj, majd elfelejtettem, természetesen az alapszíne a zsáknak rózsaszín. Még kis fodor is került a zsebre. Szerintem nagyon édi lett! Dorka rögtön a fél játékos dobozt belepakolta az ágyneműje, a pizsamája és fogkeféje mellé. :D ja, meg az aznap kapott legújabb Anna-Peti-Gergő könyvet. Nagyon készül. Olyan hatalmas izgalommal várja az ovit, hogy mindent megcsinál, megtanul: egyedül öltözködik, fésülködik, összehajtogatja a pizsamáját, elmondja nevét, korát, pontos (!!!!) lakcímét, apukája nevét. Beni ezt öt évesen tudta. Persze, a buzgalom Benusban is benne van, hiszen cirka három másodperc alatt megtanult cipőt kötni. Kicsit lelkiismeret furdallásom is lett, hogy nem mutattam meg neki hamarabb. Bevallom, ez valóban az én lustaságom volt. Persze olyan büszke lett magára, hogy amikor apa hazaért, rögtön vitte a tornacsukát, és kötötte - többször is. Imádom ezeket a pillanatokat!
készülődés , nyár , ovi , suli
