A távolmaradásom oka: időhiány, és betegség-hegyek. Még ilyen mozgalmas novemberem (sőt semmilyen hónapom nem volt). Azt sem tudom hol kezdjem. Talán életem legmeghatározóbb eseményénél: túl vagyok a szívműtéten. Egy "sima" elektrofiziológiai vizsgálatnak indult, ami egy három órás műtétté nőtte ki magát. De kezdem az elején. Arról már posztoltam, hogy találtam egy csodálatos doktor urat, aki nem hülyének nézett, hanem vizsgálgatni kezdett. Ő javasolta a fent említett vizsgálatot, mivel sem holterrel, sem UH-al nem volt kimutatható semmi probléma a sinus tachicardián kívül. Én ritkán félek ennyire, mint ekkor. Combtőben ejtettek három kis vágást, melyeken felvezették a szivembe a három katétert. Meg kell mondjam, sokkal rosszabbra számítottam. Konkrétan az injekción kívül semmit sem éreztem. Nagyon halvány csikis érzés volt, ahogy haladtak a katéterek, meg a szivem megreklamálta, mikor beértek, de semmi különös. Az egyetlen borzasztó élmény az előidézett roham volt. Éreztem, hogy közeleg a másik dimenzió, és annyit még kimondtam, hogy "akkor én most elájulok"... Itt jött az első elektroshock. Nem sikerült visszaállítani ugyanis a normális szívritmust máshogyan, így kiütöttek altatásban. Mikor magamhoz tértem kb. három perc múlva, már újra minden a normális kerékvágásban ment, csak a mellkasomba égett bele a tappancsok nyoma. Ezzel igazolódott is a probléma: AVNRT. Azaz: van egy AV csomó nevezetű ingerközpont a szívben, ami összefogja az idegeket, és ezen volt egy góc, ami állandóan belemagyarázott a "motor" dolgába. Megállította, majd újraindította a szivemet. Ezt az itteni orvosoknak hiába magyaráztam, mert konkrétan ezt éreztem, állandóan csak pszichiátriára akartak küldeni. Ezt inkább nem méltatom ehelyütt. Szerintem, tudjátok az összes kötőszót, amit én itt emlegetnék.
A lényeg: egy ablációs katéterrel elégették ezt a gócot, azóta tudok normális szívritmust produkálni. Juhééééééj!!! Bár még mindig nincs minden rendben, próbálom hívni a dokit tanácsért, erről majd később posztolok. A lényeg, hogy talán most véget ér egy öt éves tortúrám. Annyira boldog vagyok!!!!