Nagyon elhanyagoltam a blog írást, nem tudom megmagyarázni miért, pedig lett volna mit posztolnom. Most fogalmam sincsen hol kezdjem. A tavalyi év nagyon tartalmas volt. Talán ezért is húzódoztam a nyilvánosságtól, hiszen annyi mindennel kellett szembenézni, annyi mindent feldolgozni és megérteni, hogy nem kívántam ezzel nap mint nap szembesülni. A lavina márciusban indult. Egyik éjjel háromkor édesanyám ébresztett, hogy menjek a kórházhoz, mert apukámat bevitte a mentő. Befulladt. Ahogy bementem hozzá, szürke arcát látva belém hasított a múlandóság kegyetlen érzése. Nem akartam elfogadni, nem akartam érteni, csak kérleltem, legyen erős - nagyon erős. Egy hónap után engedték haza, kiderült, COPD-s. Jelen helyzet úgy áll, hogy bár mindenki fél, igyekszünk segíteni őt, odafigyelni rá, hogy a lehető legkönnyebben és a legtovább éljen a betegségével.

A következő sorscsapás júliusban történt. Ellopták az autómat. Fogalmam sem volt addig arról, mennyire a szívemhez nőtt immár öt éve hűséges társam, hogy nekem nem kell szebb és jobb, nekem Ő (hangsúlyozom: ŐŐŐ) kell, és akarom, és igenis... Két nap múlva felhívott a rendőrség, hogy előkerült az autó, tőlem három perc sétára a gátoldalban, egy gödörben lecsúszva. Mindent kipakoltak belőle. Még az utolsó szöget is. Gyerekruhát, papírokat, autóápolási szereket, rádiót, még a kopott kormányvédőmet is leszedték. De a lényeg, hogy Ő hazajött. Természetesen hálaképpen kényeztetés következett: kapott hangszórókat a kalaptartóra, új rádiót, és gyönyörű virágos motívumot az oldalára. Csinos :) Ismét együtt szeljük a kilométereket, és mostmár jobban, sokkal jobban vigyázok rá!

Erre az időszakra már éreztem, hogy valami nincs rendben a szívemmel. Ismételten. De bátorságom a tapasztalatok fényében nem volt elmenni és újra kivizsgáltatni magam. Viszont léteznek fontos emberi kapcsolatok, amikért még a félelmünket is legyőzzük. Az autólopás értéket is hozott az életembe. Nem kicsit. Új ismeretségeket, melyek nagyon fontosak lettek. Melyek által megtapasztalhattam, milyen az, ha úgy szeretnek valakit, hogy kiállnak érte, és csak egy szóba, egy karnyújtásba kerül a támogatás. Fontos lettem, és nekem is fontos lett. Így sok-sok unszolásra és győzködésre újra felkerültem a SOTE-ra, újra szívkatéterezés. Ez gyorsabb volt, és jobban fájt. Ismét találkoztam az elektrosokkal, de a baj forrása ezúttal nem derült ki. Nem maradt más: állandó gyógyszer. No nem baj, csak segítsen.

Épp, hogy kihevertem az újabb műtét traumáját, a nagyfiam lett beteg. Nagyon beteg. Egy szombati napon úgy kelt fel, hogy sárga volt, széklete fehér, vizelete sötét narancssárga. Úgy ahogy volt, összecsomagoltam, és siettem vele az ügyeletre. Beutaltak bennünket az infektológiára, mondván, hepatitis-es, ÉS skarlátos a manó, mert a bőre is érdekes volt (úgy mondták: grízes). Másfél kemény hét telt el itt, éber éjszakákkal, könyörgéssel, kérleléssel, eredménytelenül. Infúzió, antibiotikum és három egyéb gyógyszer mellett az állapota nem javult, nem evett, alig ivott, és iszonyatos fájdalmai voltak. A tanácstalanság és a vizsgálatok teljeskörű kiaknázása miatt átszállítottak minket a SOTE gyermekklinikára. Itt négy nap bennfekvés és újabb antibiotikum kúra után elvégeztek egy májbiopsiát, eredménye: PSC. Igyekeztem nem kétségbe esni, nem arra gondolni, hogy még olyan kicsi, hiszen, mint tudjuk, semmilyen betegség nem válogat, és nincs helye miérteket sem keresni. Megtanulunk így élni. Jelen helyzet úgy áll, hogy a gyógyszerek rásegítésével szépen helyreállt a májműködés, referencia tartományba kerültek a májfunkciós értékek, és bizakodunk, így is marad.

Pokoli három hét után hazajöhettünk, ami már megváltás volt számunkra - nem csak a gyötrődés, a vizsgálatok, a környezet által fokozott betegség-tudat, hanem a másik két gyerkőc iszonyatos hiánya miatt. Mindenki megszenvedte ezt. Amikor hazaértünk, azt sem tudtuk, ki kit öleljen, kihez bújjon, kivel játsszon. Még a pici fiam születésnapját is a kórházban ünnepeltük, volt mit bepótolni. A lényeg, hogy a nehezén túl vagyunk, és bízom benne, hogy ez - ha nem is javuló - de stagnáló állapot marad.