Mostanában folyamatosan rácsodálkozom az én végtelenül okos gyermekeimre. Pár eset:
Barátainkkal elmentünk egy balaton-parti üdülőbe pancsikolni egyet. Az üdülő csodálatos, olyan parkkal , fákkal, hogy mókus szaladgált tőlünk nem messze. A gyerekek - kíváncsiságuknak és játékosságuknak hódolva - letéptek pár falevelet. Benivel elbeszélgettünk, megkértem, lehetőleg ne tegye, mert az fáj a fának. Másnap nyugtáznom kellett, hogy megfogant a monológom Beni agyában, mert ugyan letépte a fa levelét hazafele jövet, de szembefordult vele, és tágra nyílt szemekkel bocsánatot kért a fától. :D
Dorina imád beszélgetni, csacsogni, és hihetetlenül fogékony mindenre. Három éves létére hatalmas szókinccsel rendelkezik, nagyon választékosan beszél. Ma reggel fésültem a haját. Ez nem tartozik Dorus kedvenc műveletei közé, így az első copf készítésénél meg is jegyezte:
- Anya, olyan meredeken fésülsz, hogy csak na!!!
Anyukámnál van egy édes, nagyon szelíd kiscica, akit Dorka imád. Leültek anyukámmal egymás mellé az udvaron, Dorka a kis székére, majd maga mellé mutatva közölte anyukámmal:
- Mama, hívd a cicát ide erre a szent helyre!!!!
Régebbi eset:
Dorka átjött hozzám, és panaszkodott, hogy Bence nem köti rá a kiskutyájára a "pórázt". Mondtam neki:
- Menj vissza, és kérd meg szépen, akkor biztos, hogy megcsinálja! - ő egy odadobott "jó, anya" után visszament Beni szobájába, és hallom, mondja:
- Bence, azt mondta anya, rakd rá, vagy pofon lesz!!!
Reggeli elmaradhatatlan program, hogy a nagy ágyban összebújok a gyerkőcökkel. Dorina, érezvén, hogy azért nem teljes a család, kérte, hívjuk fel apát. Tárcsáztam, majd odaadtam a telefont. Dorka mondja:
- Szia Apa! ... Nem a Bence vagyok te, hanem a te hercegnőd!!!
Olyan régen írtam már, hogy nem is tudom, hol kezdjem. Nagyon mozgalmas időszak van mögöttünk. Augusztus elején a két nagyobb gyermekemet elvitték anyósomék nyaralni Zánkára egy hétre. Ezt a hetet arra használtam ki, hogy beszerezzek mindent a sulihoz, ovihoz. Mire hazajöttek a gyerkőcök, az iskolatáska bepakolva várta Benit, és az oviszsákot is megterveztük és megvarrtuk férjem mamájával. Mindent beleraktam, összekészítettem, így volt meglepetés. Isitáskából sikerült azt beszereznem, amelyiket Beni kinézte magának. Nem volt egyszerű. Korán oda akartam érni az áruházba, mikor más még csak a szemét nyitogatja, ami sikerült is, csak a kocsiból nem tudtam kiszállni. Ugyanis úgy döntött a természet, hogy leszakad az ég. Hatalmas zuhéban rohantam be az áruházba, és térdig vizes nadrágban vásároltam meg a még hiányzó dolgokat. A lényeg azért, hogy minden meglett.
Az oviszsákhoz is sikerült nagyon olcsón nagyon jó anyagot szereznem. Dorinának katica lesz az ovis jele, így az anyag is ehhez illő. Úgy szabtam ki, hogy a két zseben a két piros, pöttyös bogárka figyel :D Jaj, majd elfelejtettem, természetesen az alapszíne a zsáknak rózsaszín. Még kis fodor is került a zsebre. Szerintem nagyon édi lett! Dorka rögtön a fél játékos dobozt belepakolta az ágyneműje, a pizsamája és fogkeféje mellé. :D ja, meg az aznap kapott legújabb Anna-Peti-Gergő könyvet. Nagyon készül. Olyan hatalmas izgalommal várja az ovit, hogy mindent megcsinál, megtanul: egyedül öltözködik, fésülködik, összehajtogatja a pizsamáját, elmondja nevét, korát, pontos (!!!!) lakcímét, apukája nevét. Beni ezt öt évesen tudta. Persze, a buzgalom Benusban is benne van, hiszen cirka három másodperc alatt megtanult cipőt kötni. Kicsit lelkiismeret furdallásom is lett, hogy nem mutattam meg neki hamarabb. Bevallom, ez valóban az én lustaságom volt. Persze olyan büszke lett magára, hogy amikor apa hazaért, rögtön vitte a tornacsukát, és kötötte - többször is. Imádom ezeket a pillanatokat!
készülődés , nyár , ovi , suli
Döbbenetes dolgot láttam, ami persze ismerjük be, azért megragadott. Nyilván, hiszen posztot is szentelek neki. Mentem műkörmöt csináltatni, és a célegyenesben láttam eme helyzetet. Városunkban sok a guberáló, köztük akad egy-két "normális is", a legtöbbje azért mégiscsak iszákos aljanép. Ő, akit láttam, nem közülük való volt, biztos vagyok benne. Hevesen kotorászott a kukában, töltötte meg mindenféle "kinccsel" a kis elnyűtt bevásárló táskáját, mikoris egy régi könyv akadt a kezébe. Elsárgultak a lapjai, itt-ott rongyos is volt, de ő félbehagyta a napi betevőért való harcos kincsvadászatot, nekidőlt a kukának, és bőszen olvasni kezdett. Látszott, nem létezik számára külvilág, mélyen belemerült abba, amit olvasott. Tessék kérem, a kultúra mindenkit megtalál!
Ha már ilyen jellegű posztot írok, akkor idekörmölöm életem sorsfordító eseményét is. Talán más is okul belőle. Könyvelő suliba jártam épp, éltem lázadó napjaimat, és leginkább rettentően sajnáltam magam. Jó, nem volt minden könnyű akkoriban, sőt... De sajnos a problémáimon nem láttam tovább. Ballagtam barátnőm munkahelye felé, mikor megláttam egy embert kukázni. Nem volt nagyon szakadt, és mocskos, talán ő azok közé tartozott, aki próbált lenni valaki. Szóval ballagtam, és épp elkaptam azt a pillanatot, mikor talált egy félig rohadt almát a kukában. Maga felé fordította az ép részét, és látszott a határtalan öröm az arcán, hogy ott, azon a részen akad két falat... A mai napig nem tudom, mi vezérelt, talán a Jóisten, de megfordultam, és megszólítottam. Szegény halálra rémült, biztosan bántották már párszor. Megkérdeztem tőle, hogy ha nem sértem meg, elfogadna-e egy sonkás szendvicset, ami a táskámban lapul, de én már biztosan nem fogom megenni. Erre ő sírva fakadt, mit sírt, zokogott, miközben a kezemet szorította, és elmondta, hogy már nem is emlékszik a sonka ízére, annyira régen evett. Ő volt akkor a világ legboldogabb embere. És nem kellett hozzá más, csak egy számomra abszolút jelentéktelen, madárlátta sonkás szendvics.
Na ez volt az a pont, ami mélyen elgondolkodtatott. Hát ki vagyok én, hogy bírálom a világot, hogy mást sem csinálok, csak sajnálom magam, mikor hatalmas nagy értékek tulajdonosa vagyok? Van hova hazamennem, ágyban alszom, minden nap eszem főtt ételt, van családom, akik hazavárnak, mi kell ennél több? Na azóta eszerint élem az életem. Ha van egy kicsi, annak örülök. Mert van. Merthát ugye a pohár félig teli van!!!!
hajléktalan , kultúra , sors
Az egész múlt héten kezdődött. Kicsit pirosabb volt a bal szeme. Nagyon jelentőséget nem tulajdonítottam neki, gondoltam, mivel állandóan a ventillátort bíbelte, tán huzatot kapott. Aztán a hétvégén rosszabb lett. Vasárnap fektetéskor négyszer is felsírt és dörzsölte a szemét. Hétfőn orvoshoz vittem. Kapott szemcseppet, amivel naponta háromszor kellett kínoznom, én meg kaptam az ukázt, hogy ha csütörtökig nem javul, látogassak meg egy szakorvost. Há má mé javult volna? A másik is vörös lett csütörtökre, azaz tegnapra, sőt, lázasan ébredt. Így hát meglátogattuk soron kívül a gyermekszemészetet. Diagnózis: vírusos kötőhártya-gyulladás, de van még valami más is, amitől lázas a gyerek, merthogy ettől nem, az tuti, úgyhogy menjek sürgősen vissza a háziorvoshoz. Közben mint a leprásokat, egy fertőtlenítő spray-vel követtek minket mindenhova, és amihez csak hozzáértünk, vagy ráleheltünk, spriccelték és törölték. Ma mentünk vissza a háziorvoshoz. Ő mondta, felsőlégúti vírusunk is van, úgyhogy ismételten megkaptuk a frankó antibiotikumot, meg vettem mellé természetesen a méregdrága probiotikumot. Merthát alapból hasmenéses, mi lesz még a gyógyszertől. Szóval kisfiam most átment hörgő terminátorba (bár talán neki egy árnyalattal vörösebb a szeme). Remélem hamar meggyógyul.
Nem elég a betegség, még a rémületet is ráhozzák a manóra. Kigyulladt valami két háztömbbel arrébb, és hát jóformán az egész városi állomány kivonult. Három tűzoltó, plusz egy létrás, egy helyszínelő, egy katasztrófa-elhárító, egy mentő, meg pár darab rendőrautó. Na most, ők nem tudtak egyszerre jönni, némi fáziskéséssel szirénáztak el egymás után. Én "hős" fiam pedig visítófrászt kapott a sok hangos akármitől. Zokogott, ölelte a nyakamat, és közben veszettül magyarázta, hogy mentek a "húúúúúúúúú"-k, és ő megijedt. Nagyon. Cirka harmincöt percet ringattam a karomban, mire elaludt. Húsz perc után még folytak a könnyei. A bicepszeim lassan úgy néznek ki, mint a muszkli-magazinból pattant body builder macáké. Hiába, már 14,5 kg tömör szeretet a picikém. Az itthoni nagy melegben pedig csak irigykedtem családom többi tagjára, mert ők a Balcsiban áztatták magukat. Dehát nekem most más, fontosabb dolgom van. Meg kell gyógyítanom a kisfiam. Hajrá manó!!!!!!!!!!!!!
Hétfőn ünnepeltük a házassági évfordulónkat. Ennek örömére elmentünk abba az étterembe vacsorázni, ahol összeházasodtunk annak idején. Természetesen a gyerekeket is vittük, hiszen - férjem maximálisan helytálló érvelése szerint - mi így vagyunk egy család. És hihetetlenül jó volt. Egy többszemélyes tálat rendeltünk, ami elég volt mindannyiunknak. Az első meglepi ott volt, hogy úgy hozta ki a felszolgáló hölgy, hogy telerakta nekünk fogpiszkálóra ragasztott piros szivecskékkel a tálat. Nagyon gusztusos és romantikus volt. Ráadásnak még kaptunk egy-egy pohár pezsgőt a ház ajándékaként. A kaja nagyon finom volt, megtömtük magunkat, úgyhogy úgy gurultunk hazáig. És ezen este alkalmával meg lettem győzve afelől, hogy igenis gyerekekkel is lehet romantikus esténk. Annyira jó volt, hogy együtt ünnepeltünk.
Egy szívemnek kedves bloggerina, Viki játékra hívott. A lényeg, hogy üzennem kell a 16. évét élő önmagamnak - bármekkora terjedelemben, ami eszembe jut. Hát íme:
Kedves Kicsi Én!
Nagyon fontos dolgokat mondok most el neked. Kérlek, légy kitartó. Ne hidd azt, hogy nincs helyed ebben a világban. Ne lázadj, hanem várj. Eljön a te időd. Ami számodra most a legfőbb problémát okozza, megoldódik idővel, hidd el. És igenis lesznek igaz barátaid, lesznek, akik melletted állnak majd a bajban, nem kell tovább egyedül cipelned a terheket. És bár lesznek buktatók, kerülnek olyan emberek és helyzetek az utadba még, akiket és amiket következetes gáncsnak fogsz fel, hasznodra fog válni minden egyes negatív lépés, okulj belőle, nem vagy és leszel rossz ember. Higgy magadban.
TAnulj, mert később bánni fogod, hogy bár tudod, többre lennél képes, nem aknázod ki minden lehetőséged, nem fordítasz kellő figyelmet a valóban fontos dolgokra. Ne kapálózz a szeretetért, jönni fog. Most a saját képzéseddel foglalkozz. Fogsz találni egy embert, aki majd jóban rosszban melletted lesz, és ez a kapcsolat gyümölcsözni fog (hármat is :D), úgyhogy nem kell mindenáron valaki, azaz bárki. Okos vagy, mutasd meg! És legfőképpen ne félj minden egyes naptól.
Eljön az a nap, mikor büszke leszel arra, amit elértél. De most még küzdened kell. Fontolj meg minden lépést, és minden rendbe jön.
Hát ez volna. Akiknek tovább adnám:
Amplik
Edige
Mammka
Hajnalimosoly (Mária)
Bogyimami
Öt embernek kell továbbadnotok, izgatottan várom az írásotokat.
Ma úgy döntöttem, töltött cukkinit csinálok ebédre. Kicsit féltem a reakció miatt, ami be is igazolódott, de azt hiszem, lekezeltem. Épp a tököcskét hámoztam, mikor kijöttek a gyerekek, és érdeklődtek az ebéd felől. Mondom: töltött cukkini. A kezemben lévő tökre nézve Bence már épp fintorogni kezdett volna, mikor hamar elkezdtem mesélni:
- Tudod Bence, ez egy tökhajócska lesz, amibe bele fog csücsülni husi-kapitány, és lesz benne sok-sok tojás-halacska, amiket kifogtak a tengerből. Ebédkor elsüllyesztjük a hajóhadat!!!! - na ennek annyira örült Bence, hogy alig várja, hogy elkészüljön az általa cukinak nevezett fenséges lakoma :D
