Döbbenetes dolgot láttam, ami persze ismerjük be, azért megragadott. Nyilván, hiszen posztot is szentelek neki. Mentem műkörmöt csináltatni, és a célegyenesben láttam eme helyzetet. Városunkban sok a guberáló, köztük akad egy-két "normális is", a legtöbbje azért mégiscsak iszákos aljanép. Ő, akit láttam, nem közülük való volt, biztos vagyok benne. Hevesen kotorászott a kukában, töltötte meg mindenféle "kinccsel" a kis elnyűtt bevásárló táskáját, mikoris egy régi könyv akadt a kezébe. Elsárgultak a lapjai, itt-ott rongyos is volt, de ő félbehagyta a napi betevőért való harcos kincsvadászatot, nekidőlt a kukának, és bőszen olvasni kezdett. Látszott, nem létezik számára külvilág, mélyen belemerült abba, amit olvasott. Tessék kérem, a kultúra mindenkit megtalál!

Ha már ilyen jellegű posztot írok, akkor idekörmölöm életem sorsfordító eseményét is. Talán más is okul belőle. Könyvelő suliba jártam épp, éltem lázadó napjaimat, és leginkább rettentően sajnáltam magam. Jó, nem volt minden könnyű akkoriban, sőt... De sajnos a problémáimon nem láttam tovább. Ballagtam barátnőm munkahelye felé, mikor megláttam egy embert kukázni. Nem volt nagyon szakadt, és mocskos, talán ő azok közé tartozott, aki próbált lenni valaki. Szóval ballagtam, és épp elkaptam azt a pillanatot, mikor talált egy félig rohadt almát a kukában. Maga felé fordította az ép részét, és látszott a határtalan öröm az arcán, hogy ott, azon a részen akad két falat... A mai napig nem tudom, mi vezérelt, talán a Jóisten, de megfordultam, és megszólítottam. Szegény halálra rémült, biztosan bántották már párszor. Megkérdeztem tőle, hogy ha nem sértem meg, elfogadna-e egy sonkás szendvicset, ami a táskámban lapul, de én már biztosan nem fogom megenni. Erre ő sírva fakadt, mit sírt, zokogott, miközben a kezemet szorította, és elmondta, hogy már nem is emlékszik a sonka ízére, annyira régen evett. Ő volt akkor a világ legboldogabb embere. És nem kellett hozzá más, csak egy számomra abszolút jelentéktelen, madárlátta sonkás szendvics.

Na ez volt az a pont, ami mélyen elgondolkodtatott. Hát ki vagyok én, hogy bírálom a világot, hogy mást sem csinálok, csak sajnálom magam, mikor hatalmas nagy értékek tulajdonosa vagyok? Van hova hazamennem, ágyban alszom, minden nap eszem főtt ételt, van családom, akik hazavárnak, mi kell ennél több? Na azóta eszerint élem az életem. Ha van egy kicsi, annak örülök. Mert van. Merthát ugye a pohár félig teli van!!!!