Egyre elégedetlenebb vagyok önmagammal. Nem igazán tudom, miért érzem ezt, egyébiránt miért érzem azt még, hogy vágyom arra, hogy visszajelzést kapjak arról nap mint nap, hogy három gyerek után az a hatvan kiló nem olyan sok. A tornához nincsen kitartásom, bár ma is bekerült az a DVD. És még azt sem mondhatom, hogy bókokat nem kapok, hiszen a kedves szomszédunk, aki nagy szomorúságunkra messzi költözött, egy csodás ajándékot adott búcsúzóul, csak egy mondatot, de nekem nagyon sokat jelentett. Tegnap pedig majdnem balesetet okoztam, mert a Balcsiról hazajövet kiszálltam a parkolóban, hogy kivegyem a gyerekeket a kocsiból. Fürdőruhában voltam, mert nem volt idő megszáradni, és csak azt vettem észre, hogy mellettünk satufékkel áll meg egy VW, mert annyira nézett, hogy majdnem belement az előtte álló autóba. Pedig bizton állíthatom: NEM VAGYOK JÓ NŐ!!!!! A pár kiló pluszon van a három szülésnek egy pár nyoma is, és nem tudok megbékélni vele. Leginkább a lottó ötösre vágyom, hogy megfizethessek egy csodás plasztikai sebészt, aki rendbe rak, meg egy jobb fajta kondibérletet vennék, trénerrel, hogy kikupálódjak. Ez utóbbi nem lehetetlen, csak még várnom kell rá kicsit. Hogyan békéljek meg magammal? Nagyon szeretnék.