Milán babáról

Milán bőre szépen javul. Az elocom-os krémet a háziorvosunk írta fel egy kis Aerius sziruppal körítve. A bőrgyógyász egy hasonló alapokon nyugvó, de jóval erősebb krémet tartott indokoltnak, így az egyezség az maradt, hogy előbb az erősebb krém a sziruppal, aztán ha javul, jöhet a gyengébb. Már most van eredmény, szépen javul, csak a sebes részek nagyon makacsak. De már egészen testszínük van azoknak is és láthatóan kevesebbet szenved a manó. 

Folyománya még a dermatitisznek, hogy újra mehetünk a gasztro-ra. Volt nekünk ugyanis a tizedik hónap tájékán egy tejérzékenységi gyanúnk. Vizsgálgatták, de sokkal előrébb nem jutottunk. A negatív eredmények után közölték, hogy sajnos egy éves kor alatt nagyon nehéz kimutatni az ételallergiát, mivel nincs akkora terhelése a szervezetnek még, amekkora elegendő lenne. Ez esetben természetesen tüneteket kezelnek, nem leleteket. Hm... Szóval ismét egy kör. Tény és való, mióta újra tejmentes diétán van Milánbaba, azóta napi egy széklettel is beéri, nincs 3-4 telibugyor. 

Mellesleg nekiállt kicsikém beszélni. Azt már hatalmas lendülettel tudja mondani, hogy vau-vau és cica. Csak azt nem tudom, hogy ezek mit jelentenek. Összeköti a szőrös négylábúval ezen szavakat, de esetenként felcseréli. Azaz a macska pont annyiszor kutya is, mint cica. Eggyel több ok, hogy ne legyen háziállatunk, tutira identitás-zavaros lenne. :D Amennyire kisfiam vehemenciáját ismerem, simán megmagyarázná a kutyának, hogy neki nyávogni kell.

Megoldás

Ma sikerült eljutnunk bőrgyógyászhoz. Jóformán még le sem vetkőztettem a manót, kibökte az orvos: ekcémás a gyermekem, ez bizony atópiás dermatitisz. Elfogadtam, ismét gyógyszertár, ismét krém. Ezúttal szteroidos. Tényleg nincs más megoldás? Viki, te vérprofi vagy, előbb tudtad, mint az orvosok, mi a baj. Köszi. Ha tudsz csodaszert, várom nagyon a hasznos infókat! Nagyon hálás lennék... Bocsássa meg a világ, de magától a szótól, hogy "szteroid" frászt kapok. Alapjában véve sem vagyok gyógyszerpárti (persze itt meg kell jegyeznem, hogy a muszáj nagy úr), sokkal jobban pártolom a természetes gyógymódokat, ezt követi a homeopátia. Ezeket sokkal szívesebben használom, és megmondom őszintén jobban be is vált. 

Arany kicsi lánykám megint odamondott. Nem is akármilyet. Az volt az eset, hogy épp kanyarodtunk ki egy lakótelepről, és a szemben lévő autós úgy gondolta, pont elfér ő is, igaz, az ujjam már nem tettem volna be a két kocsi közé. Megjegyeztem a szerelmetes férjemnek: - Láttad? Majdnem belénk jött a Subaru! - Dorinám nagyon félrehalott valamit, mert visszakérdezett: - Mi anya? Szopó ló? :D

Na délután Bence is hozzátette a magáét. Hatalmas dialógusunk volt. Ballagtunk az utcán anyósomék felé és állandóan a sapkáját húzkodta. Miközben megigazítottam, megjegyeztem neki: 

- Kisfiam, akinek menyasszonya (!!!!) van, az legyen jólöltözött! - mire ő: 

- De anya, tényleg, tudod hány gyerekünk lesz? 

- Na mennyi kisfiam? 

- Hát nyolc!

- Húha, akkor sokat kell tanulnod, hogy jó munkád legyen és sokat keress!

- De anya, nem gondolod, hogy én megveszem a nyolc kiságyat! Majd megcsinálom!!!!! Fából! :D:D:D

Én ismételten rácsodálkoztam arra, hogy micsoda hatalmas és tiszta logikája lehet egy hat éves kisgyermeknek. És bármily egyszerű és egy felnőtt számára nem jelentőségteljes dolog az, ami az ő kis agyában megszületett, én mégis végtelenül büszke vagyok rá. Hihetetlenül nagyon. És bár nagyon érzelgős tudom, de úgy érzem, nem tudom elégszer mondani, hogy mennyire boldog vagyok, hogy ők itt vannak nekem.

Ebből kifolyólag jutott eszembe egy minap olvasott cikk, hogy egy pár két éve történt házasságkötésükkor megállapodtak, hogy nem lesz gyermekük. Most a feleség másképp gondolja, és úgy érzi, mégis szeretné tovább adni valakinek az életét. A férj azonban közölte, hogy nem hajlandó egy húsz-harminc éves felelősséget felvállalni. Úristen! Mondjátok meg, tényleg van aki csak ezt veszi észre? Mert igen, valóban nagyon sok lemondással jár egy gyermek, és a legnagyobb felelősség, a legnehezebb hivatás, de a legszebb is. Mástól nem kapjuk meg azt az őszinte és tiszta szeretetet, amit ők adhatnak, máshogy nem élhetnénk át azt a csodát, ahogy általunk, a kezünk által válik emberré valaki, hogy megtapasztalhatjuk, mennyire voltunk jók vagy rosszak, ahogy felépítettük benne a világhoz, a túléléshez, az élethez szükséges várat és csak rajtunk múlik, hogy ez mennyire stabil lábakon áll. És hogy még a realitás talaján is maradjunk, mi anyák élhetjük át a természet legnagyobb csodáját, ahogy két pici sejtből - magunkból - alkotunk egy pici embert. Ilyenkor szoktam nevetni azon, mikor egy férfi közli, csináltam egy gyereket! Nem, drága, te nem csináltál, félórát vigyorogtál és adtál egy sejtet, abból ÉN csináltam kezet, lábat, orrot, szájat, hasat, hátat, stb. Szóval kisembert. Na igen, így van ez. Javítsatok ki, ha tévedek. Hát meg lehet fosztani egy nőt ettől? A gyermekvállalás csodájától? Ugye nem?

Bőrbajok - mi ez???

Mostmár biztos, hogy nem atópiás dermatitisz. Ergo: holnap ismét orvost látogatunk. Az utasítás az volt, hogy a pirosan pöttyös bőrfelületet (ami akkor még csak a bal karján volt) kenegessem, de szigorúan csak ott, és ha elmúlt, nehogy folytassam. Én szótfogadván bőszen krémeztem manó bőrét, ő meg hősiesen tűrte, sőt, izgalommal figyelte, mi történik. Ma estére már ezek a nyavalyás pöttyök átterjedtek az oldalára, hátára, fenekére, a jobb könyökhajlatában is teli van, és a jobb oldala is pöttyös már. Természetesen a hóna aljáig fel/elkúsztak ezek a mikezek. Félek, aggódom. Nagyon. Alig várom a holnap délutánt, hogy vihessem az én szeretett doktorbácsimhoz, remélem okosabbak leszünk. 

Hihetetlen, hogy egy alig három éves (úristen, egy hónap múlva három éves!!!) kislány mit tud produkálni. Az történt ugyanis, hogy édesen vonatozott amikor Bence rárontott és önkényesen elvette tőle az útjelző táblákat, amin persze arany hercegnő vérig sértődött. Bence megkapta a magáét apától, szokásos ész-osztás, mire Dorina odalépett: Bencse, ha játcsani akalsz vele kéld el szépen! Megéltetted? - és a biztonság kedvéért mégegyszer visszakérdezett: - Hm? Megéltetted? - és amikor én rákérdeztem, hogy ezt ő hogy gondolja, a válasz azt volt: - Anya, én csak tudni akalom, hogy megéltette! :D

Ma délután itt volt Beni régen látott kisbarátja játszani. Megint csak elégedetten nyugtáztam, hogy sikerült örömet szereznem a fiamnak - azaz rögtön két kisgyereknek, mert annyira jó érzés volt, mikor kinyilvánította maradni akarását a kisfiú. Úgyhogy rögtön abban maradtunk mi anyák, hogy ezt majd folytatjuk, azaz "kölcsöngyerek visszajár" mármint hozzánk. :D Aztán ha megjön a jóidő (csak jönne már), akkor már a játszótéren is lehet bandázni - a környéken lakó barátokkal is. Láthatóan olyan apró dolgok elegek ahhoz, hogy egy kisgyerek boldog legyen, és ha ezen múlik, én örömmel megteszem. Remélem, ez a kisbarátja sokáig megmarad Beninek, nagyon szeretem! Bár az is igaz, hogy ebben abszolúte nem én döntök. Mivel élénken élnek még bennem az emlékeim, kitartóan tartom magam ahhoz az elhatározásomhoz, hogy nem fogok beleszólni abba, hogy kivel barátkozik a fiam. Azaz remélem, nem hoz olyan helyzetbe, hogy bele kelljen szólnom. Persze ezek nagyon szélsőséges helyzetek, minden szülő rémei, azaz rémképei, de inkább nem is gondolok rá. Bízom a fiamban, és ezt éreztetni is próbálom vele. Elég okos ő és remélem elég törődő vagyok én, hogy jó ember legyen belőle!