Mostmár biztos, hogy nem atópiás dermatitisz. Ergo: holnap ismét orvost látogatunk. Az utasítás az volt, hogy a pirosan pöttyös bőrfelületet (ami akkor még csak a bal karján volt) kenegessem, de szigorúan csak ott, és ha elmúlt, nehogy folytassam. Én szótfogadván bőszen krémeztem manó bőrét, ő meg hősiesen tűrte, sőt, izgalommal figyelte, mi történik. Ma estére már ezek a nyavalyás pöttyök átterjedtek az oldalára, hátára, fenekére, a jobb könyökhajlatában is teli van, és a jobb oldala is pöttyös már. Természetesen a hóna aljáig fel/elkúsztak ezek a mikezek. Félek, aggódom. Nagyon. Alig várom a holnap délutánt, hogy vihessem az én szeretett doktorbácsimhoz, remélem okosabbak leszünk. 

Hihetetlen, hogy egy alig három éves (úristen, egy hónap múlva három éves!!!) kislány mit tud produkálni. Az történt ugyanis, hogy édesen vonatozott amikor Bence rárontott és önkényesen elvette tőle az útjelző táblákat, amin persze arany hercegnő vérig sértődött. Bence megkapta a magáét apától, szokásos ész-osztás, mire Dorina odalépett: Bencse, ha játcsani akalsz vele kéld el szépen! Megéltetted? - és a biztonság kedvéért mégegyszer visszakérdezett: - Hm? Megéltetted? - és amikor én rákérdeztem, hogy ezt ő hogy gondolja, a válasz azt volt: - Anya, én csak tudni akalom, hogy megéltette! :D

Ma délután itt volt Beni régen látott kisbarátja játszani. Megint csak elégedetten nyugtáztam, hogy sikerült örömet szereznem a fiamnak - azaz rögtön két kisgyereknek, mert annyira jó érzés volt, mikor kinyilvánította maradni akarását a kisfiú. Úgyhogy rögtön abban maradtunk mi anyák, hogy ezt majd folytatjuk, azaz "kölcsöngyerek visszajár" mármint hozzánk. :D Aztán ha megjön a jóidő (csak jönne már), akkor már a játszótéren is lehet bandázni - a környéken lakó barátokkal is. Láthatóan olyan apró dolgok elegek ahhoz, hogy egy kisgyerek boldog legyen, és ha ezen múlik, én örömmel megteszem. Remélem, ez a kisbarátja sokáig megmarad Beninek, nagyon szeretem! Bár az is igaz, hogy ebben abszolúte nem én döntök. Mivel élénken élnek még bennem az emlékeim, kitartóan tartom magam ahhoz az elhatározásomhoz, hogy nem fogok beleszólni abba, hogy kivel barátkozik a fiam. Azaz remélem, nem hoz olyan helyzetbe, hogy bele kelljen szólnom. Persze ezek nagyon szélsőséges helyzetek, minden szülő rémei, azaz rémképei, de inkább nem is gondolok rá. Bízom a fiamban, és ezt éreztetni is próbálom vele. Elég okos ő és remélem elég törődő vagyok én, hogy jó ember legyen belőle!