Egyre elégedetlenebb vagyok önmagammal. Nem igazán tudom, miért érzem ezt, egyébiránt miért érzem azt még, hogy vágyom arra, hogy visszajelzést kapjak arról nap mint nap, hogy három gyerek után az a hatvan kiló nem olyan sok. A tornához nincsen kitartásom, bár ma is bekerült az a DVD. És még azt sem mondhatom, hogy bókokat nem kapok, hiszen a kedves szomszédunk, aki nagy szomorúságunkra messzi költözött, egy csodás ajándékot adott búcsúzóul, csak egy mondatot, de nekem nagyon sokat jelentett. Tegnap pedig majdnem balesetet okoztam, mert a Balcsiról hazajövet kiszálltam a parkolóban, hogy kivegyem a gyerekeket a kocsiból. Fürdőruhában voltam, mert nem volt idő megszáradni, és csak azt vettem észre, hogy mellettünk satufékkel áll meg egy VW, mert annyira nézett, hogy majdnem belement az előtte álló autóba. Pedig bizton állíthatom: NEM VAGYOK JÓ NŐ!!!!! A pár kiló pluszon van a három szülésnek egy pár nyoma is, és nem tudok megbékélni vele. Leginkább a lottó ötösre vágyom, hogy megfizethessek egy csodás plasztikai sebészt, aki rendbe rak, meg egy jobb fajta kondibérletet vennék, trénerrel, hogy kikupálódjak. Ez utóbbi nem lehetetlen, csak még várnom kell rá kicsit. Hogyan békéljek meg magammal? Nagyon szeretnék.
Egy hétig itt voltak Fehérváron a zalai rokonok. Ugyan nem nálunk aludtak, hanem nagymamánál, minden nap mentünk, és programot csináltunk. Játszótér, fagyizás, séta, ilyenek. Két kisgyermek van ott is, nagyon aranyosak. Bár nem volt egyszerű a dolog, mert a kislány (nagyobbik) autista, így nagyon sok törődést igényel. Én imádom őt, mert csupa szeretet, amiért ugyebár én élek-halok. Sokszor lógtunk egymástól a pici lánnyal, és adtuk azt egymásnak, ami nekünk a legfontosabb. Ölelte a nyakam, hozzámbújt, én meg cirógattam őt.
A kisebbik gyermek, kisfiú, na ő már nehezebb eset. Hozta az óvódában tanult szlengjeit, és bár én az én gyermekeimnél lekezeltem ezeket a megnyilvánulásokat, láthatóan anyuka nem tudott vele mit kezdeni. Szerencsére az én fiam a szeleburdiságát nagyon szépen visszafogta, de ezeket a csúnya szavakat még azután is előszedte, mikor ők már elmentek. Lendületből visszaordítottam, hogy ezt nem akarom hallani, és nem ezek a dolgok azok, amiket másoktól meg kell tanulni, hanem az okosságok. Persze ehhez társult még egy-két félmondat, de azt nem szeretném ide írni, bizonyos okokból kifolyólag. :D
Hétvégére megérkeztek a szegedi rokonok is, így egy össznépi bográcsozás kerekedett anyósomék telkén, ami nagyon jóra sikerült. Szeretem azokat az embereket, akik ott összejöttek, és valóban, jó társaság alakult. A kaja finom volt, jókat beszélgettünk, a gyerekek nagyot játszottak, szaladgáltak, úgyhogy szépen eltelt a nap. A hétvége viszont kicsit másra sikeredett, mint elképzeltem. A vendégek nálunk három napot töltöttek, és én imádom őket nagyon-nagyon, de most valahogy más volt. Hoztak egy barátot is magukkal, akivel hihetetlenül jól elbeszélgettek benn a nappaliban, miközben én kinn a konyhában készítettem nekik a kaját. Normális az, hogy hozzám jönnek vendégségbe, és azt érzem, hogy zavarok? Na mindegy, majd talán legközelebb.
Útban a Balaton felé beszélgetés-sorozat zajlott a kocsiban. Beni nagyon okos ténymegállapításait barátnőm eképp nyugtázta:
- Beni, hogy neked mennyi eszed van!!! - mire Dorina:
- De nekem is mennyi eszem van ám!!!!!
Beni nagyon szeret a házunk elé lemenni a kisboltba, mert ilyenkor nagyon ügyesnek érezheti magát, persze én meg adom is alá a lovat :D Kilép az ajtón, egy autóúton átmegy, és már a boltban is van. Végig látom a konyhaablakból. Ha csak egyféle dolog szükséges, őt szoktam oda átküldeni, nem kis örömére. Történt az eset, hogy Dorina is nagyon menni akart. Mondta Bencus: - Anya, engedd le velem, nagyon vigyázok rá, megígérem! - hát erre nem mondhattam nemet. Okos bátyus megfogta kishúga kezét, és el sem engedte, míg a boltba be nem léptek (lestem). Dorina kiraplizta, hadd ő hozza a tíz zsömit, persze Beni engedte neki. Ahogy az a nagykönyvben meg van írva, a zacskó fogta magát, és az autóút közepén szabadjára engedte a zsömléket. Beni abban a pillanatban feltolta a húgát a járdára, összenyalábolta a zsömiket, feldobta a járdára azt is, és ott szedegette össze. Persze mindeközben az ablakban álltam, és az eseményt látva megfagyott az ereimben a vér. De látva Beni hihetetlenül okos, bölcs reakcióját, nagyon megnyugodtam. Ahogy felértek, körbepuszilgattam, nem győztem dícsérni, és elmondani neki, hogy végtelenül büszke vagyok rá, hogy nagyon-nagyon okosan cselekedett. Annyira boldog vagyok, hogy ilyen okos a gyermekem!!!!
Rég nem írtam megint, úgyhogy van mit pótolni. Június 28-án szervízbe kellett vinnem a nagy autót, mivel belekerült a 60 ezredik kilométer is. Tapasztalat útján már tudtam, ez legalább másfél óra séta, így a kicsiknek pótmamit kerestem, és csak nagyfiamat, Benikémet vittem magammal. Fél tízkor, a megbeszélt időpontban letettük Siófokon, a szevízben az autót, és nyakunkba vettük a várost. Hihetetlenül jót sétáltunk Benivel, olyan helyeket fedeztünk fel, amiket én még nem láttam. Korzóztunk egyet a parti sétányon, majd hajóztunk egyet. Nagyon kecsegtető volt az ajánlat, mivel épp akciósak voltak a sétahajózások. Kaptunk az alkalmon, így az egyik "tengerjáróval" kicsorogtunk a nyílt vízre. Benci nagyon élelmes volt, lerobogott a kapitányhoz, és átvette a kormányt. Így - igaz kicsit cikk-cakkosan - de Beni által szántottuk a vizet. Nagyon-nagyon élvezte, hatalmas élmény volt neki. Ma sem tudom, hogy sikerült neki, hiszen a kormány még nála is nagyobb volt. Fényképezőgépre nem gondolva a telefonom őrzi ennek emlékét.
Közel egy óra hajózás után ismét gyalogolni kezdtünk. Úgy éreztem, már a térképről is lementünk, mikor az órámra néztem: dél volt. Atya ég!!!! Mivel nagyon éhesek voltunk, beültünk egy étterembe kajálni. Már alig vártam, hogy megszólaljon a telefon, hogy készen van az autó. Nem aggódtam, hiszen tudtam, bárhol vagyunk is, a szervízből értünk jönnek a saját autónkkal és visszavisznek. Örültem ennek a plusz szolgáltatásnak, mivel már nagyon fáradtak voltunk. Fél egy volt, mikor végre megszólalt a telefonom. Ezzel jött a hidegzuhany. Közölték, hogy a csapágyak ráégtek a fékre, így a fékdob eltávolításakor rommá törött az egész, úgyhogy ki kell cserélni. Ne aggódjak, egy fillérembe nem kerül, mert garanciában megcsinálják. És itt jött a fekete leves: másnap reggelre érkezik meg az alkatrész. Na itt már nem voltam jól. Dehát nincs mit tenni, nagy levegővétel után ismét nekiindultunk Benivel. Vissza a vasútállomásra. Egy óra előtt egy kicsivel értünk oda. Örültünk, mert közölték, tíz perc múlva indul is egy vonat, ami nekünk jó. Miután megváltottuk a jegyünket, beálltunk a hűsbe, és vártunk. Abban a pillanatban megszólalt a hangosbemondó: a mi vonatunk előreláthatólag negyed órát késik. Ufff. Mi jön még?
Hála Istennek, valóban csak negyed óra volt a késés, felszálltunk, és robogtunk haza. Miután mi kis városunkban leszálltunk a vonatról, megint csak gyalogolnunk kellett. Kb. 4-5 km-re lakunk a vasútállomástól. Háromnegyed-négyre értünk haza. Az én kisfiam hős volt, nem panaszkodott, csak rendületlenül gyalogolt mellettem. Igaz, néha egy fagyival javítottam a hangulatán, az útba eső játszótereken pedig picit elidőztünk. El is mondtam az én csillagomnak, hogy nagyon büszke vagyok rá.
Gyors zuhany után nekem ismét mennem kellett, mert fél öttől szülői értekezletem volt az oviban. Örültem, hogy már rutinnal mentem oda, mert nem nagyon tudtam koncentrálni, csak arra, hogy ne aludjak el. Kitöltöttem a papírokat, aztán siettem haza. Azt hiszem, este megdöntöttem az elalvási rekordomat, nem kellett cirógatni hozzá. Bencével sem volt gond fektetéskor.
Persze másnap reggel ismét vasútállomás, robogás Siófokra, az ottani állomásról séta, aztán telefonálni a szervízbe, hogy ugyanmár jöjjenek értünk, mert én reggel újra tanultam járni. Olyan izomlázam volt vádliban, hogy vonyítani tudtam volna. Lehet, hogy máshol is volt, de ettől a fájdalomtól semmi mást nem éreztem. Kocsi elkészült, a friss olajtól és új szűrőtől szépen duruzsolt hazafelé, én meg élveztem, hogy két láb helyett négy kerék visz. Hát ez volt a mi tortúránk.
Tegnap a Múzeumok éjszakája alkalmából rengeteg rendezvény volt kis városunkban - természetesen már reggeltől. Mi délután vettük a nyakunkba a várost, és látogattunk el klassz helyekre. És micsoda hasznos dolog volt, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy a közeli általános iskola pincéjében egy hatalmas történelmi kiállítás van. Csodálatos volt. Papírból és fából gyártott, festett várak, templomok, előttük pici ólomkatonák, csata lejátszva, ahol is kimúlt katonák és lovak is szimbolizálva voltak, melyet szomszéd kisfiú, Máté nagyon édesen "hullaló"-nak hívott. :D Aztán az iskola elől indult a lovaskocsi, melyre - tömeg nem lévén - kétszer is felültünk. Én meg közben a paci gazdájával beszélgettem, hiszen ráadásul még ismerős volt. Aztán visszafelé betértünk a skanzenbe, ahol lehetett Mátyás Királyos pénzt ütni, és meg lehetett csodálni az aprócska, de annál giccsesebb templomot. Szóval sok-sok élménnyel gazdagodtunk megint.
Ma délelőttre szülinapi buliba voltak hivatalosak a gyerkőcök. Bence kis csoporttársának (első szerelmének) volt a szülinapja az általunk oly kedvelt játszóházban. Nem elhanyagolható tény az sem, hogy anyukával nagyon jóban vagyunk, az utóbbi időben nagyon szoros barátságot kötöttünk. És meg is lepett engem a mérhetetlen figyelmességével és kedvességével. Ugyanis a gyerkőcöknek általa sütött pogácsák között akadt egy tál olyan, amelyik nem tartalmazott semmiféle módon tejterméket - Milán babám miatt. Nagyon-nagyon meghatott ez a figyelmesség, azt sem tudtam, hogyan köszönjem meg neki.
Fergeteges szülinapi party sikeredett. A gyerekek hatalmasat játszottak, mi szülők (hárman voltunk + a moderátor csajszi) pedig nagyot beszélgettünk. Na persze azt is be kell valljam, volt rá példa, hogy belőlünk is kitört a kisgyerek, és hatalmas labda-csatát vívtunk a játszóház egyik sarkában. A gyerekek, mikor ezt megneszelték, rohantak hozzánk, és ki ehhez, ki ahhoz a csapathoz verődött, és számolatlanul röpködtek a kislabdák. Hihetetlenül jó volt. Rég bolondoztam ennyit.
Dorinának szép hosszú szőke haja van, de nem igazán szeret fésülködni. Pedig tényleg próbálok nagyon óvatos lenni, de sokszor néha így is meghúzom a haját sajnos. Ma reggel nagyon nem volt kedve a frizura-gyártáshoz, és miközben fésültem, ezt mondta:
- Anya, nézzél filmet a nappaliban, ne velem foglalkozz kérlek! - döbbenetes volt ezt hallani egy három éves gyerektől. Mindenesetre jót nevettem :D
