Már megint hanyagoltam a blogot. Annyira zsúfoltak a napok, hogy elröppen az idő, estére meg már nem látok ki azon a két kis résen, ami a szemem helyén díszeleg. Pedig nagyon igyekszem kitartó és erős lenni.

Ma például fát vágtunk, hármat is. Szüleim kertjében irtózatos szaporodásnak indult az ecetfa, aminek anyukám nem bírja a szagát virágzáskor - ami hamarosan következett volna. Így hát halálra ítélték a három fát. Férjem hősiesen nyeste a láncfűrésszel, aztán hárman húztuk a kötelet, hogy boruljon - természetesen jó lett volna, ha arra, amerre mi akarjuk. Természetesen én is ott feszítettem a kötélhúzás élén, hiszen közölte a férjem, hogy az én egy póniló-erőm hiányzik ahhoz, hogy a fa tökéleteset boruljon :D. Nahát ezen ne múljon! Odavágtam a póniló-erőt, és dőlt is a fa. Ugye nem kell mondanom, hogy ez tökéletesen rajtam múlt? Nem a mázsa feletti súlyú férjemen és a mázsa közeli súlyú apukámon, hanem rajtam! Mert az az egy póniló-erő az bizony egy kőkemény póniló-erő, akárhonnan nézzük is :D

A gyerekek közben élvezték, hogy udvaron lehetnek (az én drága panel-gyerkőceim), ástak, virágot szedtek, Beni kijött segíteni fát hordani, úgyhogy tartalmasan telt a nap. El is fáradtak estére úgy, hogy nem kellett nekik könyörögni, hogy elaludjanak. Legfőképp, hogy az én nagyfiam nem is aludt délután. Ugyan már több mint egy éve nem alszik ebéd után, de ma akkorát dolgozott, hogy még... Hát igen, az esték ilyen esetekben már nehezek, hiszen jön a nyuszika-szindróma (ha sapka van rajtad az a baj, ha nincs, akkor meg az...). De hősök voltunk, kibírtuk, még egy fél esti mesét is meghallgattak, úgyhogy azt hiszem, jól zárult a nap.

A héten voltunk Doruskámmal a sebészeten. Újra megröntgenezték, de szerencsére nem találtak semmit, a csontja szépen összeforrt. Valószínűleg a növekedéstől IS fájnak a lábai, a törés meg még sokáig front-érzékeny lesz, úgyhogy nem marad más, kitartunk. Azért megnyugtatásnak nagyon jó volt ez az orvoslátogatás. Az én pici lányom meg annyira ügyes volt. Hozta a fonalhajú kisbabáját, akit még a röntgen asztalon is maga mellé fektetett, épp úgy, ahogy neki kellett feküdni, úgyhogy haláli aranyos volt. Mondanom sem kell, pillanatok alatt lekenyerez mindenkit. És úgy tud fürödni ebben a népszerűségben!!! Bár most egy kicsit alábbhagyott, mert beleérkeztünk ebbe a szégyenlős korszakba. Hát nála még ez is "lájtosabb" mint Beninél volt, mert a kisasszony legalább hatalmasakat köszön - és csak utána bújik belém pár percre. Beni még erre sem volt hajlandó. Sebaj, ezen is túl leszünk, ahogy én a kis cserfes lányomat ismerem, elég hamar :D

Szerdán meg Miluskám kapta meg az utolsó pneumococcus elleni védőoltását. Hason feküdt, és annyira ügyes volt, hogy meg sem mozdult. Az asszisztens néni meg is jegyezte, hogy le sem kellett volna fogni. Természetesen azért jól megsértődött, és ennek hangot is adott, de szerencsére nem tartott sokáig a bánata, fél perccel később már fülig ért a szája, és leste a játékokat. Szerencsére az esetleges láz sem kísérte az oltást, úgyhogy ez nagyon pozitív kimenetelű volt. Nem úgy a fogzás. Kismanónak ugyanis november óta egy foga sem bújt, és most pótolni igyekszik. Négy foga jön egyszerre lenn. Már részben áttörték az ínyt, meg vörös dudorokat produkálnak, amitől az én kis manóm iszonyúan szenved. Tegnap éjjel háromnegyed-kettőkor felébredt olyan zokogás kíséretében, hogy aki hallotta, arra is rátört a világfájdalom. Kriszti, remélem, nem ébredtetek fel rá!!! Egyszerűen vígasztalhatatlanul sírt. A fájdalom-csillapító után kissé megnyugodott, és akkor már álomba lehetett cirógatni. Természetesen a nagy ágyban apa mellett. Mert ott a csudijó aludni, ha éjjel kidobja az ágy!!!

Pénteken ballagásra megyünk a mátrai rokonaimhoz, konkrétan unokatestvérem ballag, és én erre az alkalomra kaptam egy nagyon csinos ruhát a férjemtől. Olyan boldog vagyok. Én amúgy is nagyon szeretem a nőcis cuccokat, és ha alkalom van rá, hogy csinosan felöltözhetek, na hát az nagy öröm számomra. Ez a ruha meg hát, hogy is mondjam, még fel sem vettem, de már imádom. Majd rakok fel fotókat a ballagás után.

Igyekszem most nem ennyire lusta lenni és hamarabb blogolni. (na mégsem volt olyan könnyű az elalvás, most voltam benn megmasszírozni Dorina hátát)