Nem is tudom hol kezdjem, oly rég írtam már. Talán a húsvétnál. Beni csodálatos verset tanult, és nagy lendülettel útra kelt, hogy locsolhasson. Még hihetetlenül élvezi ezeket a bulikat. Öltöny fel, haj belő, vers utolsó gyakorlása anyával, és indulás. Milán baba is a fiúkkal tartott volna, de vasárnap délutánra magas láza lett. Már a sírógörcs kerülgetett, nem értem, mi van vele, miért ennyire beteges. Ezt kiküszöbölve most kaptunk a doktorbácsitól egy immunerősítő gyógyszert, valami izo-izé, remélem beválik. Mióta novemberben kórházban volt, azóta egyik betegség jön a másik után. Tényleg  bízom ebben a csodaszerben, és talán  véget érnek pici manó megpróbáltatásai.

Dorina is orvost fog látogatni. Vele huszadikán megyünk vissza a gyermek-sebészetre, ugyanis iszonyúan fáj a lába. Az, amelyik tavaly januárban el volt törve. Konzultáltam doktorbácsival, és szerinte sem normális, hogy több mint egy év után is frontkor háromszor kel sírva egy éjjel, ha nincs front, "csak" hüppög. Dehát nem élhet Cataflam-cseppen a gyerek! Úgyhogy most kontroll, aztán meglátjuk. Amúgy ő az a fajta, akinek a növekedés is nagyon fáj. Remélem, nincsen vele semmi komoly baj.
Ma amúgy megkaptam tőle a magamét. Az történt, hogy elmentünk Beninek cipőt venni. Borzasztóan nő a gyerkőc, hat éves létére 122-128-as ruhákat hord és 32-es cipőt. A lényeg, menet közben Dorina szedett egy virágot, konkrétan pitypangot. Imádja a virágokat. Szíve szerint minden utunkba eső virágboltban megállítana és vásárolna. Nagyon édi. Majd legalább le tudom informálni a leendő lovagokat, mivel lehet lekenyerezni a csajszit. Szóval: miközben Beni cipőt próbált, ő odatalált a tükörhöz, hova máshova - és közben a kezembe adta a virágot, hogy vigyázzak rá. Én ronda felelőtlen anya, letettem a padra, miközben Beninek segítettem, és a nagy kapkodásban ott maradt. Kérdezi a kocsiban Dorina, hogy hol a virág. Mondtam neki, hogy alighanem ott hagytam a padon, de sebaj, szedünk másikat. Mire ő:
- Anya, rád bíztam hogy vigyázz rá, és te nem vigyáztál. HÁT KÖSZI SZÉPEN!!!!  - nem tudtam mit hozzáfűzni, maximálisan igaza van. Ja, a nagybetűvel kiemelt részt ő is kihangsúlyozta, nem is kicsit

Végére hagytam az életünket jelenleg legjobban befolyásoló tényezőt, a munkát. Ugyanis jelentem, úgy néz ki, megkapta apácskánk élete állását! Csütörtökön este hívták fel, hogy szeretnék a csapatukban látni, na azt a boldogságot, ne tudjátok meg! Csodálatos érzés volt. Egymás nyakában ugráltunk, pörögtünk, visítottunk, hiszen talán vége a jelenlegi sanyarú helyzetnek, a "meggondolom azt is két vagy három zsömlét veszek" állapotnak. Egyelőre még nem fogtam fel. Jövő héten kell menni szerződést aláírni, meg megbeszélni a kezdést, majd akkor talán már kézzel foghatóbb lesz. Amúgy ez a cég volt 2009. év legjobb munkahelye. És azt csinálhatja a férjem, amit nagyon szeret: gépészmérnök lesz. És ez a nem mindegy. Mert így jó dolgozni, és így leszünk mi újra a legboldogabb család. :D

Még annyit, hogy holnap nagy napunk lesz. Beiratás van, kislányunkat óvódába, kisfiunkat iskolába kell íratni. Jaj Istenem, de elment az idő. Talán jelenleg jobban izgulok, mint ők maguk. Pedig nagyon-nagyon várja mindkettő élete eme nagy eseményét. Emlékszem, én is nagyon vártam, ki is készítettem apukámat azzal, hogy egy nap legalább ötször kérdeztem meg tőle, mikor lesz már szeptember. :D Na legalább ennyire készülnek az én picikéim  is. Dorina egyedül öltözködik, nem engedi, hogy segítsünk neki, ezzel az indoklással:
- Anya, én felöltözöm egyedül, és ha az óvónénik meglátják, milyen ügyes vagyok, oda lesznek! - ugye-ugye, a marketing :D:D