Beni végre - némi hasfájástól eltekintve - túl van a víruson. Nem úgy Milánbaba. Ő ma délutánra rosszul lett. Fogta magát, és kirakott egy adag lencsefőzeléket a gyerekszoba küszöbére. Így kezdődött. Ezután óvatosan levegőztünk egyet, mialatt semmi gond nem volt, élvezte nagyon a sétát. Hazaértünk után viszont már nagyon nyűglődött. Fáradt is volt, úgyhogy sokat sírdogált. Fektetés után kirakott egy picit a tápszerből is, szerencsére tényleg nagyon picit, aztán egy kiadós pelenkaáztatás (nem pisi) után elaludt.

Közben az én gyomrom is tótágast áll a hasamban. Félek. Állítólag hatásos erre bármilyen keserűlikőr, úgyhogy most szépen lenyomtunk apával egy felest. Hát, nyugtáznom kellett, hogy belőlem sem lesz ebben az életben alkoholista. Ahány szőrszálam volt, az mind az égnek meredt. Talán nem véletlen én vagyok a sofőr minden családi eseménykor. Hát ha másra nem jó, legalább tompítja az agyam és nem fogom fel annyira, ha vezetnem kell a porcelánbuszt. Tényleg, most jött az ötlet, hogy vészelem én ezt át. Úgysem voltam sosem részeg, azaz a múlt században még fiatalként, akkor is egyetlen egyszer (történetesen akkor jöttem rá, hogy alkohol és én nem kötünk életreszóló barátságot). Szóval azt hiszem, jó szittyósan még ez is elviselhetőbb lesz. Persze csak és kizárólag akkor, ha arany picikém jól lesz addigra. Mert ha nem, két hányás között még szüksége lehet rám, úgyhogy inkább állom a sarat.