Bizony ma délutánra/estére mi csajok is becsókoltuk a vírust. Hihetetlen stramm lányom van, nagyon csípem a buciját. Ez több, mint az az érzés, hogy "csak mert az enyém". Biztos vagyok benne, hogy mindenki büszke lenne egy ilyen gyerekre. Na most ő úgy viseli ezt a betegséget, hogy simán szégyenben maradunk. Konkrétan az történt, hogy vacsihoz készülődtünk, azaz készülődtek a családnak azon tagjai, akiknek nem játszik hullámvasutat az egész emésztőrendszere. Dorka kiadta az ukázt, hogy ő mit akar vacsorázni.
- Apa, kérek krumplis tésztát, de várj, előtte elmegyek hányni! - és tényleg elballagott. Hányt ez bazi nagyot, aztán megmosta a kezét, kimosta a száját, és KÖVETELTE A VACSORÁT! Amit természetesen nem kapott meg ezek után, de én esküszöm elképedtem. Komolyan mondom, tizenéves korában komolyan oda fogok figyelni, nehogy bulímiás legyen. Abszolút nem zavarta a gyomortartalom távoztatása, sőt, utántölteni akart.

Ellenben én: tótágast állt gyomrocskámmal cirka másfél órát ücsörögtem a nappali bútor karfáján, mert nem bírtam rászánni magam a behajlásra. Mikor nagy nehezen sikerült, csak kapaszkodtam, semmi mást csináltam, mert szerencsétlen üres gyomromból semmi nem jött ki. Az a mai két pirítós szerintem már rég leszánkázott onnan. Merthogy nem mertem többet enni. Szóval én csak kínlódtattam magam és a könnyem szakadt, de sajna jobb nem lett. Remélem, a Daedalon segíteni fog. Már más reményem nincsen. Csak azt nem értem, hogy ha nincs bennem semmi, mert nem jött semmi, akkor mitől van hányingerem? Hm...

Milán babám már sokkal jobban van. Azért kaját még óvatosan kapott, kekszet meg ropikát, ha elfogadta, de legalább kora délután óta nem hányt. Addig is ő összesen csak háromszor. Bencéhez képest ez Istenes. Remélem Dodókámat sem viseli meg jobban.