Szerencsére mindenki kiveredett a vírusból, bár nem akarom elkiabálni. Dorka is eszegetett ma már, és nem jött vissza. Hasmenése is csak kétszer volt. Viszont Milánkámnál már közel sem ennyire fényes a helyzet. Már ő is teljesen jól volt, nem hányt, szépen eszegetett, minden benne maradt, ezzel szemben most estére felment a láza (érdekes módon ez eddig senkinél nem volt), és összehányt mindent. Pedig délelőtt már szaladgáltunk is egyet a friss levegőn, annyira jól voltak.

Kimentünk a pentelei erdőbe sétálni, ezt a csodás időt ki kellett használni. Meg persze a gyerekek is gyorsabban regenerálódnak egy kis friss levegő és csodás napsütés kíséretében. Én voltam a legizgatottabb, hiszen ebben az erdőben van az én egyik kedvenc madárkám, a szajkó, és bíztam abban, hogy most is láthatom. És igen, meg is jött, ott repdesett, azon a tisztás menti fás részen, ahol tavaly ősszel is láttam. Imádom! Annyira szép!

Milánkám élvezte az első erdei sétáját (mikor utoljára voltunk, ő még kenguruban utazta végig), minden  bokrot, faágat megszemlélt, az avarra meg közölte: mámmám! Ekkor már almalevet iszogatott, ropit evett, és minden okés volt. Se hányás, se hasmenés, tényleg semmi egész nap. Erre estére láz és újabb hányás. Most akkor mi ez megint? Egyik gyerkőcnek sem volt láza, és hamar túl lettek rajta. Ő miért nem? Remélem ez nem egy újabb nyavalya, mert ebben is eléggé leamortizálódtunk. Most kivárásos állásponton vagyok, holnap meglátjuk mi lesz! Addig is én próbálom kezelgetni. Jaj, csak gyógyulna meg már szegénykém!