Köszönöm szépen az aggódó sorokat, lányok, nagyon aranyosak vagytok. Most én kívánok jobbulást kicsi Bónak és Zoékának, remélem olyan gyorsan túl lesznek rajta, mint az én Bencém.  A helyzet az ugyanis, hogy éjjel fél kettőkor azzal ébresztett szép csöndben, hogy "Anya, megint hánytam!" Na iszkiri, gyors vígasztalás, szájöblítés, fektetés, takargatás, aztán vödör kimosása a lehető legnagyobb csendben (merthogy szegénykémet olyan gyorsan kapta el az inger, hogy nem ért ki a wc-re, így rendszeresítettünk egy vödröt e nemes célra), aztán aggódva visszafekvés. Innentől reggelig durmolt angyalom, úgyhogy az aggódás némileg felesleges volt. Dehát anya vagyok, vagy miszösz. Reggel úgy ébredt drágám, hogy iszonyú szomjas. Naná, hiszen tegnap a kiszáradás szélén voltunk, megkaptuk feltételesen a kórházi beutalót is. Mostmár szerencsére biztos, hogy nem lesz rá szükség. Egész nap gyártogattam a natúr teát neki, amit nagyon szívesen fogyasztott, ergo tényleg iszonyú szomjas volt. Aztán fél tíz tájban már egy tartalmasabb sós kekszet is kapott, és miután ez is ott maradt, ahol maradnia kell, ebédre már a fenségesnek tűnő rizst is feltálaltam neki. Délután még fájlalta a hasiját kicsit, de teljes nyugalomban és hányás nélkül elaludt. Talán ő túl van rajta.

El is mentünk anyukámékhoz egy kicsit levegőzni. Mert én arra gondoltam, hogy jobb lenne nekik a friss levegőn, de ugye játszótérre nem mehetünk, mindenféle gyerek-látogatta hely kilőve. Így elrobogtunk anyukámékhoz, vittük a bicókat, így a nagy hancúrban édes kicsikém el is felejtette, hogy ő tegnap milyen rosszul volt. Nem beszélve a másik pozitívumról, hogy nem voltunk négy fal közé bezárva, ahol jóval könnyebben fertőződhetnek a kicsik is. Mert ugyebár olvastam és említették, hogy a tünetek jelentkezése előtt és után is pár nappal fertőzhet ez a francos vírus. Úgyhogy még imádkozunk a teljes pozitív végkimenetelért.