Meg kell mondjam, a bál nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Először is: baromi hideg volt. Mondjátok meg, hogy van az, hogy egy étterem, amely rendezvényt elvállal, a belső fűtés kapacitását 16 (!!!) fokban határozza meg? És hosszas könyörgések árán sem lett melegebb. Úgyhogy most torokfájással és az orromat törölgetve ülök itt. A vacsi azért jó volt: az előétel hortobágyi palacsinta, főétel nekem gyümölcsös csirkemell, férjemnek "öreghegyi tarja-szelet" (hagymás gombás husika), majd fekete erdő kocka volt. Hozzá fincsi vörösborocskát ittunk, meg Tokaji aszút.

Ez volt a csudi hercegnős ruhám. Istenem, de imádtam! (köszi Klau!!!) Olyan jó volt egy kicsit nem melegítős-kócos-liszteskezű anya lenni! 

Szóval a nagy vacogások közben megvacsiztunk meg  barátnőmmel elboltoltuk a tombolák nagy részét. Előtte meghallgattuk az egyik óvónéni testvérének amatőr kórusát (musical-eket adtak elő), nagyon jók voltak. Fantasztikusan élvezhető, magával ragadó előadás volt. Csak úgy pattogtam a székben a nagy viháncban, ahogy eggyé váltam a zenével és a tánccal. Jó, hogy vacsi előtt léptek fel, semmit nem garantáltam volna teli hassal :D









Aztán lázasan elkezdtünk mi csajok készülődni, mert végre felléptünk a country-val. Igazság szerint mindenki elfelejtette az izgalmat, hiszen csak arra tudtunk gondolni, hogy végre ugrálunk meg rohangálunk, talán nem fognak a fogaink átrendeződni a sok vacogástól. 


Hát így hasítottunk! Kicsit rossz lett a kép, de azért remélem a lényeg látszik rajta. :D Én vagyok a piros kockás felsős, ott a lobogó paróka alatt!!! :D

Hatalmas sikerünk volt! Visítást, vastapsot is kaptunk, a műsor végét meg hatalmas ováció követte! Nem is gondoltam volna. De nagyon örültünk!

ÉS IGEN, EKKOR MÁR NEM FÁZTUNK!
Ó YEAH!



A tombola-sorsolásnál még segédkeztem, osztottam a nyereményeket az illetékeseknek, de utána már nagyon rosszul voltam. Hiába, "nem szokta a paraszt a szántást"!!! Nagyon fáradt voltam, és fáztam. Így elbúcsúztunk és eljöttünk. És el ne áruljátok senkinek, de az egész éjszakám arról szólt, hogy azon gondolkodtam, mi van a gyermekeimmel. Hogy nyugodtan alusznak-e, nem sírtak-e utánunk altatáskor, meg ilyen dolgok. Hát normális vagyok én? Még ott is a képeiket mutogattam (igaz kérésre), de mikor végre kikapcsolódhatnék sem tudok lélekben eltávozni tőlük! Egyszerűen imádom őket, ők az életem és nagyon hiányoztak.

Most más téma: édes kicsi Bencuskám. Ma fürdetés előtt megtalálta az alkalmi táskámat. Hozta oda, kérdezte:
- Anyuci, mi ez?
- Az az én estélyi táskám!
- Tényleg? Ebben vannak az álmaid? 
Hát, eltartott egy darabig, mire eljutott a totál fáradt agyamig, hogy mire gondolt, de akkor bizony egy hatalmas mosoly ült az arcomra és a szívemre is. Mondtam már, hogy imádom a gyermeki logikát? 

A másik: imádom babusgatni, becézgetni a gyerkőcöket. Ritkán hívom őket a nevükön (leginkább mikor mérges vagyok :D), valószínűleg ez ihlette kicsi Bencémet, mikoris lezajlott a következő eset:
Miután ők jóllaktak, viháncoltunk, báboztunk egy nagyot, kimentem a konyhába bekapni pár falatot. Mivel Bencus - valószínű a tegnap este hozományaként - nagyon bújós, egyfolytában velem akart lenni, nem telt el sok idő, míg jött utánam. Mikor meglátott, ezt kérdezte:
- Hát te eszel, drágaságom? - forróság öntötte el a lelkemet és össze-vissza puszilgattam :D

Még az aggódónak ideírom a blogba: Milánnál laktóz-intolerancia dokumentálva. Megkaptuk a kedvezményre jogosító papírt is, amivel a doktorúr majd felírhatja manónak a tápszert és a Sinlac-ot. Mostantól semmi tejtermék. Nagyon sajnálom, mert arany kicsikém imádja a sajtot (10-15 dkg-t bepuszil szuszra) meg a tejszelet is menő - bár ez mindegyik gyerkőcnél. Nekem is van mit tanulnom, hiszen külön kell főzni neki, meg a lelkét szemmel tartva odafigyelni arra, hogy a nagyok úgy egyék a kedvenc hűtős csemegéket, hogy a kicsinek közben ne szakadjon meg a szíve. Ki kell találnom, mivel pótolhatom számára ezeket a dolgokat. Nem lesz egyszerű. De esküszöm, megtanulom, és igyekszem úgy csinálni, hogy a lehető legkevesebbet érezze a "más"-ságából.