Tudjátok, nagyon-nagyon hálás vagyok nektek, tulajdonképpen "csak" azért, hogy itt vagytok. Köszönöm a sok szép hozzászólást is, igazán nagyon jól esett. Az a rossz, hogy nem tudom nektek elmondani, mit jelent ez nekem. De talán érzitek. Nem véletlenül szentelek ennek már többedszer pár sort, hiszen fontosnak tartom, hogy megköszönhessem. Remélem, sokáig itt lesztek velem :D

A mai nap is rohangálósra sikeredett. Elmentünk abba az áruházba, amelyik megkapta idén azt a szép díjat a magyar termékek forgalmazásáért (:DD), szóval oda, és bevásároltunk Miluskának csupa laktózmentes cuccot. Hú, hogy ez a GesztenyeMarci milyen finom! Mondja ezt olyan, aki nem igazán szereti a gesztenyemasszát. Magát a gesztenyét imádom, de massza formájában már nem barátom annyira. Szóval anyai meó után megkapta manó, és hát nem túlzok, ha azt mondom, hogy két falat volt a túrórudi nagyságú (küllemüket tekintve ikertesók) Marcika. Én olyan boldog voltam, hogy egy imádott dolog már kompenzálva van. A szója joghurt viszont már nem jött be neki annyira. Na majd más ízzel is megpróbálom. Holnap doki, úgyhogy talán egy pár infóval megint okosabb leszek. Meg a labor-eredmény is meglesz. 

Alig vártam, hogy a fiúk felkeljenek a délutáni alvásból, hogy mehessünk Doruskámért. Még a bizonyos kisdolog elintézésére is majdnem nem kaptak időt, olyan gyorsan összerittyentettem magam, aztán meg pironkodtam egy sort. Jól van na, ha egyszer annyira hiányzott a kicsi lányom :D Meg is kaptam a jussomat, mert hatalmas nyakba ugrással és öleléssel várt az én kis hercegnőm. Aztán történt az, ami leírhatatlan, ami csodálatos: meglátva Bencét hatalmas ugrással rajta termett, elborultak, de a földön fekve ölelték egymást percekig. Én nem tudtam odébb menni, sem szólni, csak néztem őket, és hihetetlenül boldog voltam. Talán nagyon jó testvérek lesznek.

Még egy dolgot lejegyzésre érdemesnek tartok, mert elég muris. Az történt, hogy álmodtam az éjjel. Igaz, szörnyű rossz éjszakám volt, de abban a pici időben, amit alvással töltöttem, hát még akkor is hülyeségeket álmodtam. Méghozzá azt, hogy összetört egy csontkovács. Hogy ez honnan jött? Hát onnan, hogy a bálban a tombolán nyertünk fejenként egy ingyen csontkovácsolást. A dolog maga funkcióját és hatását tekintve nagyon szuper, de az eljárás... na attól nem vagyok nyugodt. Nekem ehhez már volt szerencsém, és igencsak vegyes érzelmeket vált ki belőlem a mai napig. A helyzet az ugyanis, hogy sohasem voltam egy hajlékony típus - és most nagyon diszkrét voltam. Leginkább örültem, ha nyújtott lábbal és egyenes háttal meg tudtam ülni. Na persze, hogy ráhajoljak a lábamra? Az már sehogyan sem ment. Egy centicskét sem. Ebben a pózban még levegőt venni sem tudtam, mert már akkor is hanyatt borultam. Szóval az én gumi testemmel amit műveltek, hát apám... Az a rész, amikor a sarkammal a fejem búbját kopogtatták, az úgy nagyon mély nyomot hagyott bennem. Meg amikor hason fekve, oldalra kinyújtott kézzel azon küszködnek, hogy a hátad mögött tapsikoljál, szintén nem lett a szívem csücske. Persze jól kisarkítva, egy kicsit karikatúra jelleggel írtam mindezt, de el tudtok engem képzelni, amint az én szuper merev izmaimmal hajtogatni próbálnak? Meg az is biztos, hogy amikor a gerincemet akarta kiropogtatni a drága "doktorúr", benne maradt a nyomom az ágyban, az tuti, akkorát nyomott rajtam. Ja, laza könnyed takaró-mintavétel orrmélységből... Huh. De akkor is elmegyek. Mert a Tiszában nincs annyi kanyar, mint az én gerincemben, úgyhogy valamit kell kezdeni vele, de még gyűjtögetek egy kis lelkierőt.