Ma ismét orvosnál voltunk, a változatosság kedvéért most mindhárom gyerkőccel. Mint valami futószalagra, úgy raktam fel a gyerekeket egymás után az ágyra, doktorbácsi meg diktált: ő is sípol, ő is sípol, jééé, még ő is sípol! (Tessék, nem kell nekünk hasnyomkodós sípolós játék!) Nahááááááát - gondoltam, nekem ebből csak az a fránya köhögés jutott, ami mint egy gejzír tör fel tulajdonképpen percenként a gyerekek torkából. Ráadásul olyan szörcszörejekkel, hogy csoda hogy a doktorbácsi még nem ment halláskárosodással betegszabira. Szóval ovi nincs, csak itthon játszás de az dögivel :D

Beni ma álomgyerek volt. Szót fogadott, mindent megcsinált, rendet rakott, kistesókra figyelt, evés után elpakolta a tányérját poharát (jó, ezt azért többnyire megcsinálja, de szereti elfelejteni én meg nem várom el). Úgyhogy este meg is jegyeztem neki, milyen csodálatosan viselkedett ma, egyszerűen egy rossz szót nem tudok szólni, nagyon nagyon büszke vagyok, mire ő:
- Anya, jó lenne, ha mindig ilyen édes lennék? 
- Igen, nagyon jó lenne. Azt azért tudd, hogy bárhogy viselkedsz is, bármit csinálsz is, én nagyon szeretlek akkor is, de nagyon boldog lennék, ha így viselkednél mindig.
- Na jó, anya, akkor mindig ilyen leszek!
Szóval volt eredménye a sok dícséretnek, amit kapott minden egyes alkalommal, mikor ilyen édes volt. El sem tudom mondani, mennyire büszke vagyok rá. 
Ő is büszke lett magára este, mert az történt, hogy rátört a hányinger és mint az elefánt törtetett végig a lakáson, hogy időben elérje a vécét (ezúton is bocsánat a szomszédoktól), így annak peremébe kapaszkodva tekintette meg újra a vacsoráját. Említést is tett, hogy a kukoricás-sonkás melegszendvics volt a hibás! Ez volt az első alkalom, hogy a mellékhelyiségben intézte eme tátottszájas tevékenységet, mert eddig ahol rátört, oda rakta - én nagy "örömömre". Fogmosás közben kérdezgette is: 
- Anya, ügyes voltam, hogy a vécébe hánytam? Ügyes voltam?
- Nagyon-nagyon ügyes kisfiam! Ma egész nap csodálatos voltál, nagyon büszke vagyok rád!
És rá kellett újra jönnöm, mennyire nagyon fontos neki az, hogy megerősítést kapjon, hogyha jót cselekedett. Hogy mennyire fontos, hogy megdicsérjem. De miért csodálkozom? Nekem pont ilyen fontos volt, és fontos a mai napig. Képes vagyok egy ebéd alatt akár 15x megkérdezni a férjemet, jót főztem-e, ízlik-e, szegény meg csak hősiesen bólogat, két falat között meg megdicsér.

Na el ne felejtsem, vele is volt egy jó kis diskurzusunk este. Orvosok és egyéb kapcsán szóba kerültek a vércsoportok, konkrétan gyermekeink vércsoportja. Na most ez nagyon izgalmas minálunk, ugyanis Bence B+, Dorina A+, Milán meg AB+. Na ezt csináljátok utánunk! Én B- vagyok, Krisz A+. Ebből kerekedett az a párbeszéd, hogy pont ellentétesek vagyunk, mire én: 
- Persze és ez  úgy is vagy, ha te azt mondod A, én azt mondom B
- Igen, és ha azt mondom pozitív, te azt mondod negatív!
És igen, van ilyen, sőt még a horoszkópunk is pont ellentétes jegy (én Ikrek, ő Nyilas), mégis tökéletes a harmónia kettőnk között. Nem azt mondom, hogy nincsenek súrlódások, pláne ebben a feszült időszakban, de tudom, határozottan tudom, hogy nála jobb társat keresve sem találnék. Ő az az ember, akiről kislány koromban álmodoztam. De tényleg. Elviseli a rigolyáimat, nem támad, hanem inkább megszeretget, mert tudja, abban a pillanatban arra sokkal nagyobb szükségem van, és inkább egy nyugodtabb pillanatban megbeszéljük. Csak néha ugye a nemtörődömség, amiről írtam is. De ezt általában áthidalja, ahogy megérzi, hogy szükségem van rá (hellyel-közzel). Szóval szeretem őt nagyon nagyon!