Szegény Milánkám beteg lett. Valószínűleg megfázott, mert taknyos meg köhög, de nem lázas. Igaz, néha a légzése egészen hasonlít Darth Vader jellegzetes hörgésére, de egyelőre bízom benne, hogy csak a felszakadó váladék miatt. Mindenesetre feszülten figyelek és lesem, mert ha csöppnyi változás is beáll az állapotában természetesen negatív irányba, akkor hívom is ügyes, aranyos dokibácsinkat. Bár szegény néha már biztos kíván engem valahova, mert szoktam nyaggatni a nyűgjeimmel. Dehát kihez forduljak, ha nem hozzá? Remélem nem lesz semmi baj. 

Ma megint rá kellett, hogy jöjjek, milyen apró dolgok milyen hatalmas örömet tudnak okozni. Az örömöm tárgya, hogy mostam. Azaz ki tudtam annyi ruhát mosni, hogy nem járok térdig a szennyesben. Ugyanis kedvenc szomszédasszonyom (esküszöm meghálálom majd valahogy) adott kölcsön egy szárítót, így igencsak megnövekedett a teregetési kapacitás. Igaz, most inkább egy üzemi mosodára hasonlít a lakás, de sebaj. Imádom az öblítő illatát, meg azt is, mikor átjár minden zugot. Gondolkodtam azon is, hogy kibérelem a szomszéd lakást, és azt rakom tele szárítókkal. De tényleg, fogalmam sincs, hogyan tudnám utolérni magam. Jelen pillanatban úgy áll a helyzet, hogy egy szárító roskadásig pakolva a nappaliban, egy a gardróbban, egy pedig (ez az áldásos kölcsöncucc) Dorina szobájában. Végülis egy füst alatt a párásítás is meg van oldva. Amúgy meg kislányom annyira örült, hogy az ő szobájába is került egy, hogy egész délután ott táborozott alatta. Még enni is ott akart, persze az anyai decibel megtette hatását, és gyorsan letett róla. :D

Ma nincs itthon a férjem, úgyhogy leírom a meglepijét. Mert egyébként mindig ő szokott a meós lenni blog-ügyben, mint egy kisgyerek, alig várja, hogy felolvassam, de ma egyedül vagyok. Szóval: tudom, hogy közhelyes meg slampos, de szív alakú tortát sütök neki. (ez tőlem nagyon nagy szó, mivel közel nyolc éves együttélésünk alatt talán négyszer sütöttem tortát, ez a nagymama reszortja). Férjecském kedvence a fekete torta, úgyhogy az alapja valószínűleg az lesz. Aztán még valamilyen jó kis krémet ki kéne találnom, ami illik a tömény csokis alaphoz. A tetejére gyümölcsöket és cukormázzal írt és formázott díszítéseket képzeltem el. Persze olvasztott csokibevonatra - ezt majdnem elfelejtettem. Mondjuk a piros eper talán ízléses lenne. Aztán: mivel imádom az illatgyertyákat, abból is lesz bőven, hangulatnak. Meg elképzeltem egy sk gyártott képeslapot szerelmünk gyümölcseinek fényképével, melyben megköszönöm őket neki. Hiszen bármennyire is szentimentális és csöpögős, valóban őket tartom életem legnagyobb ajándékának, amihez drága szerelmemnek nem kevés köze volt - már ha az emlékeim nem csalnak ;))) Hogy lesz-e még meglepetés neki, lesz-e időm rá, azaz úgy zusammen kapacitásom, akkor biztosan kitalálok még valamit. Bár úgy gondolom, számunkra az is ajándék lesz, ha egy kicsi időt együtt tölthetünk, csak egymással törődhetünk.