Nah ma végre eljutottunk csontkovácsiába. Hát esküszöm, a mai napig nem tudtam, hogy én tudom a lótuszülést. Igaz, a mairól sincsenek igazán konkrét emlékeim, csak az, hogy "hajtogatás" közben veszettül nézem a falon az anatómiai képet, és megállapítom, hogy na, egy-két perccel ezelőtt még én is ilyen voltam. De mostmár a lábam a hasamban van, a karom a lapockáim között, ahhoz meg tükörbe kellett néznem, hogy megbizonyosodjam róla, hogy a fejem a nyakamon maradt. Meg aztán az sem volt rossz, mikor egy hirtelen rántás nyomán a lábam tőből kiszakadt, legalábbis érzeteim szerint úgy kezdett lifegni, mint a rongybaba lába. Na jó, végül minden a helyére került, és esküszöm, utána kb. 5 kg-val könnyebbnek éreztem magam, na de egy darabig most biztos kihevergetem az én ma reggeli "jótékony traumámat". 

Ezt követően átballagtam  a saját lábaimon (!!!) Bach virágterápiára. Hát hogy ez milyen izgalmas! Nagyon-nagyon tetszett az előadás, legfőképp, hogy számmisztikával kezdtünk, és azt én imádom. Szerintem nem kell mondjam, hihetetlenül betalált. Olyan fura érzés, mikor találkozol egy vadidegen emberrel, hebegsz-habogsz kezdetben, ő meg tökre ismer. Nem győztem pirulni. Ennél a résznél már arra is vigyáztam, mire gondolok, nehogy következményei legyenek. Egy hatalmas lelkizés, emlék-kotorászás, elemzés után megkaptam a személyre szóló esszenciámat. Döbbenet volt az is, hogy a virágképek közül pontosan azokat a virágokat húztam ki látva és lefordítva is, amelyikek a problémáimat - a tényleges problémáimat és szorongásaimat - kezelni hivatottak. Pedig esküszöm, négyet húztam, és 39 lap volt. És olvasgattam, tök más és másra jó minden virágocska. Nem tudom, mások hogy vannak vele, de engem ezeknél a részeknél mindig kiráz a hideg. Persze jó értelemben. 

És itt jön elő a hit. Teljesen mindegy, hogy miben hiszünk, vagy minek hívjuk, a hit az kell. Támaszt nyújt minden nehéz helyzetben, és melegíti az ember lelkét az örömökben. Reményt ad, vezet, támogat. És azt hiszem, a kulcsszó itt a reményen van. Mert addig, míg hiszek abban, hogy van valaki vagy valami, ami egy emberi ész számára felfoghatatlan pozitív erővel az én életemet, az utamat egyengeti, és hiszem azt, hogy a dolgok nem történnek véletlenül, minden egymásnak egyenesági következménye, minden egymással ok-okozati összefüggésben van, addig nincs miért félnem, él a remény. Ez nem azt jelenti, hogy ülök a babérjaimon, mert az út megmutattatik, de azt megtenni nekem kell.