Huhúúúúú, de korán volt ma reggel. Hajnal ötkor érkeztek a csimoták mellém az ágyba, persze elmaradhatatlanul jött az én szívemnek oly kedves: "Anya, nagyon szeretlek". Hát érdekelt is engem a korai időpont... Ezért érdemes volt felkelni.
Ha már Dorinánál tartunk: történt az az eset, hogy a kisasszonyka imádott mellém kuporodni a WC-re (helyesbítek: anyáé WC, Dorkáé bili, egyszerre egy icipici helyiségben), mert mikor máskor jönne rá a szükség, mint amikor én is benn vagyok? Hát sztereoban jó ezt csinálni... Nekem annyira nem tetszett a dolog, úgyhogy szépen elbeszélgetettem vele. Megkértem, hogy mostantól kezdve legyen oly kedves megvárni míg kijövök, aztán mehet ő. Merthát azért ezt is ideje megtanulni már. Szóval tudomásul vette. Ma szokásos körömet futottam e nemes helyiségbe, mikoris kislányom rámnyitott és közölte: Anya, nekem is kell, siess!!!! - és visszacsukta az ajtót. :D 

Benivel napközben leültünk Foglalkoztató füzetet töltögetni. Még mindig lenyűgöz az a tudománya, ahogy a labirintusokból kivezeti az egérkét, cicát, kisfiút, apókát, stb. Ránéz, és már tudja az utat. Én (légyszi ne gondoljatok butának) jóval tovább nézegettem, hogy vajon melyik a helyes út. Hogy csinálja??? Amúgy szegényt ma baleset is érte. Mániája, hogy kamikaze mutatványt gyakorolva feláll a kis forgószékére, és úgy cserél lemezt a DVD lejátszóban. Jópárszor megkértem, inkább szóljon, futok-szaladok, kicserélem, de nem... Ő mindent egyedül akar, önállóan, mert ő ügyes. Bizony az, de ma a szék győzött. Mint egy megvadult hátasló ledobta a hátáról Bencust, aki az asztalon gellert kapva ért földet. Olyan csodás kék folt kerekedett az oldalán, hogy délután azt találgattuk, hogy az most Ausztrália, vagy kóborló gomolyfelhőcske? Nem beszélve arról, hogy a csíkozást tekintve amőbázni lehetne a hátán. Szépen lesúrolta az a fránya asztal. Vizes zsepi hűtésnek (kérésre), borogatás, langyos zuhany, sebkrém - elégedetten nyugtázva egy kör szaladgálás és vihánc után, hogy rendben, ezúttal sem kell mentőt hívni szerencsére. Nem sokkal később a konyhában ténykedtem, majd valamiért be kellett mennem Beni szobájába. Ért a meglepetés: hol volt Bencus? Na hol? A széken állt és lemezt cserélt. Azt hiszem, a szomszédok szóról szóra visszamondhatják, amit akkor "közöltem" a fiammal. Nem tanul ez a gyerek... Huh...

Azért ma Dorina sem maradt ki a jóból. Szegénykémnek nem tudom hogyan nőttek a fogai, vagy épp a nyelve sikeredett csámpásra, de minden egyes jobb ízű evésnél megharapja szegénykém. Ma is sikerült. Természetesen Bence balesete után sikerült ezt orvul elkövetnie, én meg az előző rémületből még fel sem ocsúdva "terepszínt" felvéve rohantam, hogy már megint katasztrófa történt - annyira visított angyalom. Persze vígasztalás közben megnyugodva konstatáltam, hogy azt hiszem, fogszabályzót fogunk kérni, mert a végén a saláta széle kutyafüle lesz Dorina nyelvéhez képest. De hogy ne érjen véget a nap egyéb izgalmak nélkül, arany pici lányom láza elkezdett szépen lassan fölfelé kúszni. Biztosan úgy gondolta, lassan már egy hónapja nem találkoztunk a doktorbácsival, talán ideje tiszteletünket tenni. De azért nem adom ám meg ilyen könnyen magam! Előkerült az igazából el sem rakott (orvul minden nap italba csempészett) grapefruit-mag csepp kissé emelt adagban, az extra adag C-vitamin rágótabletta formában, meg a homeopátiás kézikönyv. Láss csodát, Homéogéne gyógyítani kíván. Hazahoztuk, kollektíve dobáljuk befelé. Majd beszámolok az eredményességről. A beharangozója csodás, meglátjuk...

Summa summarum: azt hiszem, ma jót alszom. Nem mintha bármikor is gondom lett volna az elalvással (mármint azóta, hogy 3 édes kicsi gyermekem van), ma azért hallom, sír utánam a párna. Nagyon húzza a fejemet, úgyhogy át is adom magam az erőszaknak, tudjátok: okos enged...