Úgy örülök, hogy egyre több rendszeres olvasóm van, és ilyen sokan olvassátok a blogomat! Nem is gondoltam volna, hogy ekkora sikere lesz! Köszönöm! :D

Ma kaptam kölcsön egy könyvet. Azt hiszem, érdekes és tanulságos olvasmány lesz. A címe: A teremtő önismeret. A bevezető szerint a lényege az, hogy segítsen megérteni, miért tartok ott ahol tartok, miért viselkednek velem úgy, ahogy viselkednek, megérteni a körülöttem lévő eseményeket. Hát mit ne mondjak, tartalmas gyermekkorom, és a nagyon intenzíven megélt mindennapok miatt nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Hátha választ találok a bennem kavargó és már-már anarchiát okozó rengeteg miértemre. Néha vágyom arra, hogy már ne csak a kapott pofonokat éljem meg, hanem ezeket az emlékeket szeretném átformálni valami tanulságossá, valamiféle bölcsességé, úgy felfogni, hogy az a pofon egy iránymutatás, egy fontos része az életemnek, mely segített azzá válni, aki lettem. Mert talán nem lettem annyira rossz ember.

A következő fontos dolog számomra a könyvben rögtön az első csodálatos gondolat. Szeretet: Az érzés, amitől függ az egész életünk, és amiért létezünk. Minden, ami történik velünk, a szeretet-energiák minőségének függvénye." Hát ezért... Szóval ezért van az, hogy ennyire szívom magamba a szeretet minden cseppjét, és folytok meg mindenkit a sajátommal. A sok szeretetlen év miatt. Kompenzálni akarok? Lehet. De tudjátok, imádok szeretni, és végtelenül boldog tudok lenni minden egyes kedves szótól, öleléstől. Tényleg elég egy kis lelki ciróka-maróka, hogy egész éjjel vigyorogva aludjak. Mert jó, mert boldoggá tesz.

Viszont itt a másik véglet: nagyon-nagyon tud fájni, ha bántanak. Vagy ha azokat bántják, akiket szeretek. Sokan sokszor nem értik, hogy miért fájnak olyan dolgok, amiken más esetleg mosolyog, vagy csak legyint és továbblép. Nekem fáj, sírok, a lelkem is sír. Talán az én toldozott-foltozott lelkem nem bír többet. Talán a hátam már nem elég nagy több terhet cipelni. Nem tudom. De mint említettem, minden érzelmi dolgot nagyon-nagyon intenzíven élek meg, és mélyen belémhatol. Sokáig tipródok és gondolkodok rajta, hogy mi rosszat tettem, amiért ezt kaptam. Aztán elég egy kedves szó - a bántó után - és nem csak megbocsájtás jön, szeretet is. Mert igen, létezni nem lehet nélküle. Én nem tudok. Valahol az én létszükségleteim listájában ez ott áll, ahol a levegő, legalább annyira fontos.