Természetesen a mai nap sem a pihenéssel telt. Már reggel elindultunk bevásárló körutunkra, mivel ki kellett használni a ma induló akciókat. Elsősorban a pelus volt a lényeg, arany "potrohos" kisfiamnak. Sikerült is vennünk egy fél csecsemőotthonnak elegendő adagot. Nem baj, nem kér enni. Meg aztán el is fér. A másik áruházba szörpért mentünk, mert az nálunk nagyon fogy és ennyire jó áron ritkán van. Szintén sikerült bespejzolni - cirka három kartonnal (háromszor hat üveg, üvegenként két liter). Na erre sem kell gondolni egy darabig. A harmadik boltban Dorkának vettünk egy éjszakai jelzőfényes ledlámpát, mivel elirigyelte Bencusét. Neki már régebb óta van. Persze miért is ne, az új az jobb, most mindkettőnek az kell. Tegyen igazságot aki tud...

Délután meg takarítottunk nagyon. De még mindig van mit csinálni. Szerencsére az én drága férjecském aktívan kivette a részét a dolgokból, leginkább a gyerekek utáni rohangászásból. A porszívózás azért az övé maradt! Én átpakoltam Milán ruhásszekrényét. Gondolkodásra is késztetett, mert majd' belefulladtam a sok ruhába, és érdekes módon sosincs mit ráadni. Rendszereztem, szanáltam, most egy darabig megint van miben járni :D A másik két gyerkőc szekrényét is sorra kerítem a hétvégén azt hiszem.

Arany kicsi Dorinám még mindig szerelmes. Hihetetlen érzés, hogy egy nap kb. 12x elmondja, hogy "anya, nagyon szeretlek!" Reggel erre ébredek, este ezzel fekszem. El sem tudok képzelni ennél szebbet. Én meg sem érdemlem ezeket a csodálatos gyerekeket. Annyit gondolkodom ezen. Igaz, próbálok nagyon jó anyukájuk lenni, megteszem ami tőlem telik, de ezt nyilván nem érdemlem meg. És mégis megkapom. Őszintén, szívből, feledhetetlenül. És ugyanilyen érzés, ugyanennyire csodás, mikor Beni odajön, és belekuporodik az ölembe. Mert tudom, ő így mondja el az érzéseit. Ő nem szereti sem mondani, sem kimutatni, hisz ő pasi, nem simulékony, de néha érdemesnek tart az ölelésére, a puszijára. És tőle ez hatalmas dolog. Igyekszem ezt kellőképpen értékelni, megköszönni neki. Éreztetni vele, hogy nagyon boldog vagyok ettől, hogy imádom, ha hozzám bújik. Remélem, egy idő után kellőképpen gyökeret ver benne ez, és nem csak "ünnepnapokon" kapok ebből a csodálatos élményből.

Icike-picikémnél az érzelem-kimutatás egyelőre abban áll, hogy ha bele merészel valamelyik tesó ülni az ölünkbe, ő indián harci üvöltéssel kilökdösi onnan. Természetesen cirka három másodpercre el is foglalja a győzelemért kijáró öl-trónust, aztán rohan tovább a dolgára. Persze legjobb barátja, NENE (fehér puha takaró) mindenhova elkíséri. Hogy miért NENE? Fogalmam sincs. És miért takaró? Méginkább nem tudom. Talán ez volt kéznél. De tudom, eljön az idő, mikor ő is talál egy puha plüss nyünyörgetni való állatkát, és az lesz az imádott (anya számára utálatos - mert nem moshatom, ha nem visszük visítás van, mert nélküle sehova sem megyünk) alvós cimbora. Egyelőre a kiságy sarkában ücsörögve várja, hogy kisgazdája felfedezze, és megszeresse. Most még nagyon magányos - Elefáncsi úr! Azért ő, mert kutya-cica le van foglalva: Cica Bencusé, azaz már csak egy darab rongy, de valaha esküszöm macska formája volt, a kutyus pedig Dorináé. Ez utóbbi még csak a színét vesztette el. Elefáncsi úrra azért esett a választás, mert kutyán kívül víziló és ő volt kapható és ez volt a szimpatikusabb. Van jó kis csavargatni való ormánya, és cuki farkincája. Talán hamarosan fellángol a szerelem!