Jól indult a nap. Beni egész sokáig aludt, így élt bennem a remény, hogy ha még délután sikerül ágyba tömködni, akkor a sulis program alatt nem lesz gond. Alvás megvolt, de az idétlenség is. Hát produkálta magát rendesen. Esküszöm front jön. Akkor ilyen. Bár lehet, hogy csak én élem meg mostanság nagyon érzékenyen a dolgokat. Lehet, hogy ez annak a hatása is, hogy az elmúlt napok (hetek???) történései túlságosan a felszínre hozták a gyermekkorom sérelmeit. Pedig rövid időn belül többször is ömlöttek a számból a szavak, és mondtam és mondtam és mondtam, hátha könnyít a lelkemen, de csak nyomaszt. Miért most? Történni fog valami? Ez valaminek az előjele? Nem tudom. A lényeg, hogy az illetékesre is sikerült délután rázúdítanom a lelkem fájdalmát. Azaz az egyikre. De ő majd elmondja a másiknak. Huh, nem egyszerű ez, de talán elindult valami, ami segít összeszedni lelkem darabkáit. Kriszti, azért a délelőtti lelkizés nagyon jó volt ám!!! Most neked is van mit feldolgozni :D:D:D

Szóval ismét suli. Hát ilyen klassz tanítónéniket! Úgy érzem, nagyon jó helyen lesz Bencuska. Megmondom őszintén, nekem fel sem tűnt, hogy másfél órát ültünk ott és figyeltük az aprónépet, akik lelkesen csinálták a játékos feladatokat. Ó Istenem, de gyorsan megnőttek! És milyen okosak! Benikém is hősiesen gyártotta a lapos hóembert - esküszöm elgondolkodtam, hogy ezt a kivitelt szabadalmaztatom! Ja, és olyan édes Mikiegér-sapit (szintén szabadalom) gyártott neki, hogy úgy gondolom vitrinben lesz ennek is a helye. Azt hiszem, lassan új szekrénysort kell vennünk a relikviáknak. :)) De nem baj, csak így tovább manó! Anya nagyon büszke rád!

Azt hiszem Dorina most kerül a dackorszakba. Ő egy nagyon simulékony, szófogadó, csodálatos kislány, viszont most egyre többször lázadozik. Leginkább az öltözködés ellen. Ha szólok, jöjjön öltözni, elmegy, meg sem hall, ha odaviszem a ruhát, leszorítja a lábát, nem engedi hogy öltöztessem. Egy alkalommal még meg is jegyezte: nem tárgyalok veled! És most nem tudom, hogy kerekedjek ezen felül. Büntessem? Vagy csak hagyjam, majd megunja és elnövi? Nem tudom, nem tudom, nem tudom. Azért szerencsére az ő érzéseire lehet hatni, és ha azt érzi, bánatos a lelkem, rögtön cirógat és nagyon szeret. De ez meg nem zsarolás? Nem akarom őt sem megbántani, sem kihasználni. Legfőképp, hogy ilyen lelkülete van. Tudom, én hogyan éltem meg a lelki bántalmakat kicsi korom óta, és nem akarom, hogy ő is életen át tartó hegeket cipeljen. Ahogy egyik gyermekem sem. Bízom benne, vagyok ehhez elég jó anya, elég jó ember, és tudok nekik eleget adni. Remélem így van.

Legkisebbem meg előlépett mini cirkálóvá. Hát ahogy ő tudja szendi apró lábacskáit, az ám a nem semmi! Annyira mulatságos, mikor még néha előjön belőle, ahogy tanult járni. Fal mellett, oldalazva. És ha nagyon belemerül a sétálásba, nem figyel, elkezd oldalazva tipegni. Hát az nagyon édi :D Imádatosan cipeli kis pelenkás popóját. Egyébként állandóan az egyik Tom és Jerry epizód jut eszembe, amiben a Jerry befogad egy kis árvát, aki állandóan éhes, mindent felfal. A fiam is ilyen. Mármint haspók. Állandóan ennie kell. Jó jó, hogy most van növő félben, na de reggel nem puszival ébred hanem azzal hogy "mámmám" és benyom két banánt. Aztán némi keksszel le kell szorítani, azután jöhet a folyadék. Ami legalább két deci legyen, persze egy szuszra, annál alább nem adja. Nem azért, nem sajnálom én, dehogyis, de kérdem én: hova fér???? Mert a fülén nem jön ki, az tuti, figyeltem!