Megtörtént a nagy udvarlási ceremónia. Virág és gyűrű átadva. Siker... A hazafelé úton közölte a fiam, két másik kislány is kérte, hogy vigyen nekik virágot. Hárem? Szó sem lehet róla. Bevallom őszintén, egy kicsit megriadtam. Beszélgettem az óvónővel délután, és elmondta, kell, hogy ezen átessen a gyerkőc - mármint a szerelmen - mivel ez a természetes fejlődés része - ilyenkor nagycsoportban. Hát ez van. El kell fogadnom, hogy már ilyen hamar is más nők is fontosak az én romantikus nagyfiam életében.

Töredelmesen bevallom, nem tornáztam. Illetve ez nem egészen igaz, mert simán nyomtam a karizom-gyakorlatokat, miközben emelgettem legkisebb gyermekem, merthogy kb. 125 435-ször kellett felvennem ma is. Ő amolyan kis púpocska, mintha érintésből táplálkozna. Neki nem elég az, hogy lát, neki éreznie kell. Méghozzá minél nagyobb térfogaton és legfőképp a lehető legmagasabban. Na sebaj, ilyenkor mindig arra gondolok, hogy ki kell ezt is élvezni, hiszen olyan rövid ideig kicsik. Annyira gyorsan felnőnek, lásd Don Juan Bence, és hipp-hopp, már nem tart igényt arra, hogy babusgassuk.

Dorina teljesen más habitusú, mint a fiúk. Ő nagyon-nagyon érzelmes - persze a fiúk is, de Dorina kimutatja. Mostmár hetek óta úgy ébredek, hogy mellémbújik az ágyba, átöleli a nyakamat és közli: Anya, nagyon szeretlek! Hát így minden napom csodálatosan indul. Imádom :D Vajon neki meddig lesz igénye erre? Remélem nagyon-nagyon sokáig. Annyira jó szeretve lenni. Várok ám még jelentkezőket :D Viszonzom esküszöm. Kisdobos becsület szó!!! :D